"Romulus Augustulus trónfosztása a Nyugat-Római Birodalom végét jelenti. Rövid, mindössze tíz hónapos uralkodása egybeesik a Nyugat-Római Birodalom végével. Emlékszünk arra, hogy a Kelet-Római Birodalom voltaképpen egészen 1453-ig, Konstantinápoly oszmán ostromáig, és annak bukásáig marad fenn. A művész ennek a tragikus eseménynek az értelmezésében emeli ki a pompa, a gyötrő válság és a Birodalom vége emlékképeit. Az aranylemezzel átszőtt felső rész a nagy hódítások megdönthetetlennek tűnő birodalmi korszakára, egy "arany" korszakra emlékeztet, a középső képmező ugyan szilár, de a vörösben gomolygó felületre beérkező geometrikus elemek a nyíló réseket jelölik, az alsó fekete, érdes faktúra használata pedig a lerakódásra utal, mely egyben a vége is a Nyugat-Római Birodalomnak." prof.dr. Valeriano Venneri

"A színek pontos átérzésével megkomponált műalkotás tömött kompozíciós rendbe szorított tömegei drámai erővel küzdő hatalmi megnyilatkozások. Az arany, fekete és vörös textúra látványos párosításban a hanyatló római birodalom megfogyatkozó ereje és az az elleni támadások ereje mérkőzik meg egymással. A vérvörös pusztítás izzó felülete feltartóztathatatlan akarattal olvasztja magába a szikrázó részeket, s az egykoron mindent elvakító fényesség a kép felső szélére szorulva a kiskorú Romulus Augustus gyengekezű uralkodását példázza. Az elszabadult indulatok mindent felperzselő szándékkal forronganak a mélység éjfekete katlanában, a megkísértő rettenet félelmetes árnyakat vetve merül alá, hogy az alvilág szellemeit felszínre hozva erejét megsokszorozza. Az éjfekete és acélkék színezésű rétegek az Odoaker által kirobbantott felkelésre utalnak, a germán törzsek nagyhírű vezetője az ifjú császárt trónjától letaszítja, s ez egyben a Nyugat-Római Birodalom fennállásának végnapja. A vérvörös mederből kiemelkedő törtfehér alakzat hűvös józansága a tüzes textúrát meghátrálásra szólítja, a világoskék szegély mértéktartása tiszteletet parancsol. A világító felületen tündöklő színarany négyzet egy mágikus átjáró, mely az evilági valóságtól elrugaszkodva a jövendölések világába vezet bennünket. A Jupiter által megjósolt "imperium sine fine" tárul elénk, a vég és határok nélküli örök birodalom víziója, melyet híres eposzában Vergilius is megénekelt. A vörös es arany erőmezők az Imperium Romanum politikájának mottóját is szimbolizálják: az expanzió és konszolidáció egyensúlyát, mely hosszútávon kivitelezhetetlennek bizonyult, s a birodalom végnapjaihoz vezetett. Az utolsó császár, Romulus Augustus nevének különlegessége, hogy a két legjelesebb uralkodót idézi meg: Róma alapítóját, Romulust és a Pax Augusta megteremtőjét, Augustust." dr. Hájer Szilvia

"Germanicus Iulius Caesar, a kiállítás kiemelkedően fontos alkotása, mert Róma valaha volt egyik legnagyobb császárának tetteit meséli el. Náray Tamás felkavaró alkotásába a számára legkedvesebb színeket építi be: bíborvörös és lapis lazuli kék, amely különös erővel rímel az ókori Róma kedvelt színeire. Ezen a munkán csaknem a képmező felét kitöltő gazdag aranylemezezéssel is találkozunk, mely gyönyörűen kivitelezett, ám mindez egy nagyon bonyolult, szakértelmet igénylő feladat. A mű kompozíciója és felfelé törő csúcsos alakzatok a császár nagyságát idézik meg, az elsötétedés azonban baljós árnyakat vet: ő volt az, aki életet adott két, sokat vitatott személynek Nérónak és Caligulának." prof.dr. Valeriano Venneri

"A különleges műalkotás sajátos formahatárai és sokatmondó színkultúrája Germanicus Iulius Caesar mítoszán keresztül a Caesar dinasztia sorfordulatokban bővelkedő legendáját helyezi fókuszába. A művész a képmezőt két domináns részre osztja, alulról egy szabálytalan szélű karakteres erőtömeg emelkedik ki a festővászon síkjából. Nagy erejű, sűrűn megfogalmazott színértékei provincia-szerző hadjáratok, drámai jelenetek lenyomatai sorakoznak. Határozott szerkezeti ütembeosztása katonai események dinamikáját mutatja. A kontrasztokban bővelkedő kivitelezés Pannónia, Dalmácia, Gallia és Germán hadszíntereket ábrázol.      A sötét tömeg zord felszínén két hangsúlyos, szúrós forma tör fel a magasba, mely egy attikai típusú sisak két tolldíszének motívuma. A bal oldali gyöngyházfényű sötétségből egy legionarius arca tekint ki, a kép mintázataiban szúrólándzsa és sodronypáncél kontúrjai is felfedezhetőek. A hatalmas, vérrel átitatott textúra a Teutoburgi erdőben lezajlott kegyetlen mészárlásra utal, melynek vesztőhelyét Germanicus tárta fel. A hősi halált halt légiók hamvait a bátor hadvezér a Mindenható végső oltalmába ajánlva az erdőben szétszórta, ez a kegyeletadó szertartás a vörös alakzatot övező részletekben látható. A két magasba csúcsosodó alakzat többes szimbólumként itt újabb jelentést kap: Germanicus a légiók védőisteneit, a birodalmi sasszobrokat visszaszerezte, s a vérengzésben elnehezedett madárszárnyak újult erőre kapva az ég felé mutatnak. Az absztrakció felső részén a súlytalanság szuggesztióját keltő mennyei fényesség glóriaként borul a masszív tömb fölé. Vakító csillogásának aranysárgán szétomló teljessége Germanicus ígéretes jövőjét, s majdani emperor rangját visszhangozza. A ragyogó felület háborítatlan tündöklését azonban a súlyos színtömeg nyomasztása egyre jobban megzavarja, s a tükörfényű felületen feszültséget keltő árnybarázdák indulnak meg. Germanicus trónféltés miatt mérgezés áldozata lett, rövid életének csillaga idő előtt a mélybe hullt, s Róma fénylő égboltján dicső császárként soha nem ragyoghatott fel. A kompozíció lezárásaként a festőművész ismét a két feltörő formára irányítja a tekintetet, melyek motívuma a Caesar dinasztiát végigkísérő átkot idézi fel. Az aranyfelületen két éles tőr körvonalazódik, a legendák szerint Brutus a nevelőapját, Caesart ugyanazzal a tőrrel sebesíti meg, mellyel később a saját életét is kioltja... S ezzel a dinasztia sorsát örökre megpecsételi." dr. Hájer Szilvia