A nagy kiterjedésű területeken élő szlávok és a bizánciak egymás mellett élése hol békés, hol ellenséges volt. Bizánc legnagyobb vetélytársa a nagyra törő Bolgár Birodalom lett, amelynek uralkodói felvették a cári, azaz császári címet és Bizánc elfoglalásáról álmodoztak. A végső összecsapásból azonban Baszileosz császár vezetésével Bizánc került ki győztesen (1014). Sámuel cár serege megsemmisítő veresége után a fogságba esett csaknem 14 000 bolgár katonát a bizánci császár parancsára megvakították, de minden századiknak meghagyták a fél szemét, hogy a sereg életben maradt tagjait hazavezessék. A bolgár cár a borzalmas menet láttán szörnyethalt. Ennek a végletes brutalitásnak nem csupán az erőszak kiélése volt a célja, hanem hogy megakadályozza, hogy ezek a katinák újra fegyvert foghassanak. A bolgárok legyőzése után Bizánc ismét a térség leggazdagabb és legerősebb államává vált: a keleti kereszténység és a bizánci kultúra nagy hatással volt a későbbiekben a környező szláv népekre. Magát a kijevi fejedelmet is Bizánc keresztelte meg, ezzel megindult a keleti szlávok (a későbbi orosz, ukrán, belorusz nép) ortodox hitre térítése.

A festmény középpontjában egy, az égbe törő, bárd formájú vörös oszlop látható, mintegy sóhajtásként a két birodalom monolit tömbje közé szorítva. Szimbolikájában ismét erős gesztusokat látunk: a türkiz felület a nézőt a művész kedvelt témájához, a teremtéstörténethez kapcsolja, míg a fekete, sűrű, sötét csillanásokban gazdagított képződmény vele átellenben a hódítások és a leigázás iránti féktelen vágyát és annak következményeit mutatja meg. A központi elem talapzata rendezetlenséget sugall, míg a képmező alsó részében a földi élet szépsége és harmóniája tűnik a szemünk elé. Az alkotás egyfajta mementóként is értelmezhető, hiszen az emberi nagyravágyás és kapzsiság mindent, még a legideálisabbat is elviselhetetlenné teszi. Ugyanakkor a kristálytiszta ég felé mégis, minden nehézség ellenére kegyelemmel teremtődik meg az odavezető út is.

Fotók az alkotásról: