"Germanicus Iulius Caesar, a kiállítás kiemelkedően fontos alkotása, mert Róma valaha volt egyik legnagyobb császárának tetteit meséli el. Náray Tamás felkavaró alkotásába a számára legkedvesebb színeket építi be: bíborvörös és lapis lazuli kék, amely különös erővel rímel az ókori Róma kedvelt színeire. Ezen a munkán csaknem a képmező felét kitöltő gazdag aranylemezezéssel is találkozunk, mely gyönyörűen kivitelezett, ám mindez egy nagyon bonyolult, szakértelmet igénylő feladat. A mű kompozíciója és felfelé törő csúcsos alakzatok a császár nagyságát idézik meg, az elsötétedés azonban baljós árnyakat vet: ő volt az, aki életet adott két, sokat vitatott személynek Nérónak és Caligulának." prof.dr. Valeriano Venneri

"A különleges műalkotás sajátos formahatárai és sokatmondó színkultúrája Germanicus Iulius Caesar mítoszán keresztül a Caesar dinasztia sorfordulatokban bővelkedő legendáját helyezi fókuszába. A művész a képmezőt két domináns részre osztja, alulról egy szabálytalan szélű karakteres erőtömeg emelkedik ki a festővászon síkjából. Nagy erejű, sűrűn megfogalmazott színértékei provincia-szerző hadjáratok, drámai jelenetek lenyomatai sorakoznak. Határozott szerkezeti ütembeosztása katonai események dinamikáját mutatja. A kontrasztokban bővelkedő kivitelezés Pannónia, Dalmácia, Gallia és Germán hadszíntereket ábrázol.      A sötét tömeg zord felszínén két hangsúlyos, szúrós forma tör fel a magasba, mely egy attikai típusú sisak két tolldíszének motívuma. A bal oldali gyöngyházfényű sötétségből egy legionarius arca tekint ki, a kép mintázataiban szúrólándzsa és sodronypáncél kontúrjai is felfedezhetőek. A hatalmas, vérrel átitatott textúra a Teutoburgi erdőben lezajlott kegyetlen mészárlásra utal, melynek vesztőhelyét Germanicus tárta fel. A hősi halált halt légiók hamvait a bátor hadvezér a Mindenható végső oltalmába ajánlva az erdőben szétszórta, ez a kegyeletadó szertartás a vörös alakzatot övező részletekben látható. A két magasba csúcsosodó alakzat többes szimbólumként itt újabb jelentést kap: Germanicus a légiók védőisteneit, a birodalmi sasszobrokat visszaszerezte, s a vérengzésben elnehezedett madárszárnyak újult erőre kapva az ég felé mutatnak. Az absztrakció felső részén a súlytalanság szuggesztióját keltő mennyei fényesség glóriaként borul a masszív tömb fölé. Vakító csillogásának aranysárgán szétomló teljessége Germanicus ígéretes jövőjét, s majdani emperor rangját visszhangozza. A ragyogó felület háborítatlan tündöklését azonban a súlyos színtömeg nyomasztása egyre jobban megzavarja, s a tükörfényű felületen feszültséget keltő árnybarázdák indulnak meg. Germanicus trónféltés miatt mérgezés áldozata lett, rövid életének csillaga idő előtt a mélybe hullt, s Róma fénylő égboltján dicső császárként soha nem ragyoghatott fel. A kompozíció lezárásaként a festőművész ismét a két feltörő formára irányítja a tekintetet, melyek motívuma a Caesar dinasztiát végigkísérő átkot idézi fel. Az aranyfelületen két éles tőr körvonalazódik, a legendák szerint Brutus a nevelőapját, Caesart ugyanazzal a tőrrel sebesíti meg, mellyel később a saját életét is kioltja... S ezzel a dinasztia sorsát örökre megpecsételi." dr. Hájer Szilvia

"Antoninus Pius uralkodása alatt 138 és 161 között volt Róma egyik legvirágzóbb korszaka. Hadrianus császár örökbe fogadta a fiatalembert. A festmény teljes mértékben megragadja a Pax Romana, vagyis a római békeidőkhangulatát, környezetét és buja gazdaságát. Szinte úgy tűnik, mintha Ambrogio Lorenzetti néhány évszázaddal ezelőtt újraértelmezné a Jó kormányzás allegóriáját. A művész jól egyensúlyozza a kompozíciót, olyan geometrikus elemeket helyez el, amelyek Bretánia határára utalnak. A színek melegek, harmónikusak és pihentetőek, ravasz és intelligens módon váltják az árnyalatokat anélkül, hogy esztétikai erőfeszítéseket tennének a szemlélő számára. Szívderítő érzés a mű előtt állni." prof.dr. Valeriano Venneri

"A választékos ízléssel felépített kompozíció gondosan összeválogatott színértékei a teremtett világrend ősi harmóniájával csendülnek össze. A képmező varázslatos festői nyelvezete a Római Birodalom legbékésebb éveit idézi meg, Antonius Pius uralkodása alatt járunk. A festmény bal oldalán három büszkén magasba emelkedő színtömeg látható, a határozott természetű, térbeli hatást keltő vezéralakok a birodalom irányításának alappilléreit jelenítik meg: a színpompás forma együttes a politika, kultúra és vallás egységének stabil összefonódása. A szabadjára engedett fényözönben felragyogó tömegek átjárhatóak, s folytonosságot biztosítva növekednek egymásban. A Napisten éltető melegével töltekező oszlop csoport újabb és újabb formákba rendeződő színhajtásokkal terjeszkedik. Antoninus Piusnak a gazdaságot és művészeteket is érintő intézkedései virágzó, jólétben bővelkedő birodalmi életteret eredményeznek. A festmény felső sávját a művész a napnyugta színeivel dekorálja, a rőtnarancs felszínt áttüzesítő lángnyelveket józanságra intő színarany fellegek szelídítik meg. Az absztrakció erősen megvilágított felületét az istenek aranyból szőtt palástja borítja, melynek fénylő felszinén a mester a formák meggyőző erejét kihasználva egy döntő fontosságú jelenetet vet vásznára. A türkizkék szögletes alakzat a Római Béke, a Pax Romana állapota, mely fennmaradásának záloga a császári utódlás biztosítása. Ezt a folytonosságot a függőlegesen aláhulló sötétkék színmenetek oldják meg természetes utódlással, illetve ennek hiányában egy legis actio-val... vagyis az örökbefogadás szertartásával, melyet az áttört anyagú, erősen megfogyatkozott sötétkék téglalapot sejtető alakzat jelenít meg, közepén egy vörös négyzettel. Az adoptio egy ünnepélyes, törvényekhez kötött esemény volt, Antonius Piust a bölcs Hadrianus császár fogadta fiává, s jelölte ki utódjául. A motívumgazdag absztrakción egy zseniális művészi fortélyt figyelhetünk meg, amely Antoninus Pius kormányzását tökéletesen szimbolizálja: a festőművész az erős alapzatú, masszív formák stabilitását és a térbeli lebegés könnyed ábrázolását az alkotáson belül úgy képes összehangolni, hogy az a kiegyenlítő igazságosság törvényeit szolgálja." dr. Hájer Szilvia

"Az ítélet című alkotás annak a drámai állít emléket, amikor Poncius Pilátus előtt áll Jézus.Pilátus, mint az ismert, nem vállal felelősséget, s átadja az ítélkezés jogát: végül azért ítélik el Jézust, mert a zsidók királyának hirdeti magát. A kígyót jelképező bot többes jelentéssel bír: a gonosz kígyója, de az a kígyó is, amely Ádám és Éva történetével megtéveszti az emberiséget. És az a bíróság, amely elé Jézust megkínzottan vonszolják: Ecce Homo! Azonban Pilátus csak mossa kezeit. A vászon pasztellek fogadásához szükséges alapozása körültekintést és professzionalizmust igénylő feladat, és nagy türelmet igényel. A szürkék és a bézsek tónusai elemelik a világi létezéstől az alkotást. Az aranylemezek szimbolikus jelentőséggel bírnak: via Dolorosa, a fájdalom útjának állomásait jelképezik. Náray Tamás aranyozási technikájának fejlettsége az olasz reneszánsz nagymestereinek szintjét közelíti. A vöröslő hegyes forma egy dárdára utal, amely végül Jézust megszabadítja a szenvedéstől." prof. dr. Valeriano Venneri

"A kivételes szépségű festmény ösztönösen megnyilatkozó formakultúrája és az egymásrahatásukkal összekapcsolt színértékek egy drámai jelenetet vetnek vászonra. A festői elgondolás fő disztinkcióját a kompoziciós egységet kettéhasító törésvonal adja, mely a pallosjoggal felruházott Poncius Pilátus végzetes döntését mutatja. A zsidó Nagytanács nyomására Júdea helytartója a ítéletet kimondja, mely az eget és földet megrázó kozmikus erejű tragédia: Jézus kereszthalála. Az idők szövetén végigfutó vörös folyam a történelem legnagyobb bűnét példázza, a Fent és Lent összeköttetésében feljajduló jelenetben a Mindenható egyszülött fia vérével váltotta meg az emberiséget. Az izzó folyamot végig kísérő gyöngyházszínű vízióban az isteni szeretet áhítata, s az örök jóban megtartó kegyelem üdvösségszerző áldása tükröződik vissza. A festőművész a finom színlehetőségekben és vonalmimikákban rejlő kifejezőerővel ezt a döbbenetes jelenetet érzékeny meglátásokban fogant elevenítő hűséggel jeleníti meg. Az átgondolt logikai konstrukcióval felépített absztrakció a pogány bíró és a zsidó király párbeszédét jellemábrázolással párosítva illeszti az egymást követő eseményláncolatba. Az arany négyzetekre tagolt alsó képmező az evilági törvények képmutató valóságát mutatja, a töredezett tükörfelszínen lévő réseket az álnokság és hazugság mélyíti tovább. Bal oldalt egy szabálytalan körvonalú szürke hangsúly szinte belefolyik a rácsok közé, alakváltoztatásának irányát az emberi törvényekkel szembeni meghódolás kötelessége irányítja. A művész ezzel a bizonytalan folttal Pilatus jellemét szemlélteti. Az arany textúra jobb oldalán egy robusztus oszlop monumentális ékezetként emelkedik ki az egysíkú földi létből, Jézus alakja látható. Törvények fölé emelkedő, rendíthetetlen méltósággal álló tömege a mennyből érkező lélek megtestesülése, akinek égi rendeltetése a földiek szolgálata, s az igazság általa emelkedik mindenható érvényre. A finom bézs tónusokkal fedett textúra átmenetet képez a földi élet, s a mennyek birodalma közt, anyaghoz nem kötött megtisztító békesség járja át a teret. A festmény felső szakaszának szürkés gomolygása az örökkévalóság atmoszféráját teremti meg, a sötétebb részletek tömör intelmekkel figyelmeztetnek... S itt helyezkedik el a drámai lelkületű előadás legfontosabb mozzanata: egy csodálatos arany négyzet, mely az isteni törvény egyetlen igazságának motívuma. A kezdettelen és végtelen tudás, a mindenség felett álló őseredeti egység, aki életet adott a létezőknek. A történetmesélő formákon túlmutatóan a katartikus erejű műalkotás vezérgondolata: az igaz és hamis szimbolikus szétválasztása." dr. Hájer Szilvia

"Diocletianus ellentmondásos, sokat vitatott és császár, azonban jelentősége kiemelkedő. A címben jelzett években zajlott le az első keresztények ellen elkövetett erőszakos üldözés. A gomolygó vörös árnyalatok baljós előjeleket sejtetnek, mely végkifejletében éppoly fájdalmas, mint amilyen kegyetlen. A képmező alsó részében nagy intuícióval és zseniális technikai tudással enged bepillantást a művész -ezúttal is a hármas egységek előtérbe helyezésével- a három kereszt történetébe: a súlyos vonalak között a három kíméletlen keresztre feszítés látványelemei elevenednek meg. A festményt csodálva a Názáreti Jézusra emlékezünk, csakúgy a két tolvajra Tituszra és Timacora. Felsejlik Szent Péter keresztre feszítése is, mely fejjel lefelé történt." prof.dr. Valeriano Venneri

"Az utolsó keresztényüldözés idején járunk, Diocletianus uralkodása alatt. Az absztrakció felső részén félelmetes energiával szétomló vörös folyam az üldözöttek utolsó fohászával tölti meg a rendelkezésre álló teret. A kivégzés gyötrelmes kínjait elszenvedő lelkek testetlen szellemalakjai súlytalanná válva, egyistenük, Krisztus nevét kiáltva szállnak a magasba. A felfelé irányuló vérvörös gomolygás a festői benyomás optikai egységét drámai nyomatékkal hosszabbítja meg. A festmény alsó tartományán látható fényét vesztett 3x3 arany négyzet a császárkultusz hanyatlásnak indult végnapjait ábrázolja. Vértanúk halálának bűne alatt roskadozó szögletes alakját a mélység démonjait megidéző pogány babonák és áldozati rítusok sötét indulatokkal szabdalják. A felületét kilenc négyzetre tagoló beosztás a bibliai hármas szám szimbolikájának megháromszorozása, a tagoló vonalak mentén fakadó zöld színhajtások a keresztény vallás feltartóztathatatlan terjedésére utalnak. A festmény a keresztre feszítetteknek állít örök emléket. A gyöngyházfényű, zöldes ragyogás a képmező osztásvonalán az égi fény földi megfelelője, összeköttetés a mennyel, a Krisztusban megigazult hívők örök igazsága. Az izzó lángoszlopban egy átható tekintet látható, szúrós pillantása néma figyelmeztetés: a vallási megkülönböztetés megtorlására a legősibb elemek lendülnek mozgásba." dr. Hájer Szilvia

"A Cézár és Kleopátra rendkívül szenvedélyes mű. Szenvedélyes történet a szívről, amelyet a művész a végtelen vöröslő örvényével alkotott meg. A mű szimbolizálja azt az önemésztő szerelmet, amely Julius Caesar és a fiatal egyiptomi Kleopátra között lobbant lángra. Egy tragikus szerelem, amelynek gyümölcse Caesarion, a törvénytelen fiú, akinek az elismertetése miatt vívott küzdelem okán esik áldozatul minden. A fiatal és tapasztalatlan uralkodó, a gyönyörűséges Kleopátra egy érett és sikeres konzul, Julius Caesar szívét veszi célba. Belehajszolja magát -  a birodalma érdekében - egy olyan szerelembe, amelynek nem lehet boldog vége, legyen az bármennyire erőteljes és hosszú. Náray Tamás színtudományának mesteri fokozatát látjuk a vásznon, a bordók, a pirosak és a vörösek megszámlálhatatlan árnyalatának felhasználásával: egyetlen szín számtalan tónusa elég a művésznek, hogy érzékeltesse a végtelent." prof.dr. Valeriano Venneri

"A felfokozott hangulatú absztrakción szétterülő fényben egy monumentális hatást keltő vörös, a végtelenbe gomolygó tömeg látható. Az áradó, izzó lávagörgeteg  Julius Caesar es Kleopátra ellentmondásos románcának természeti képekbe oltott ábrázolása. A térből kidomborodó alakzat belső magjának félelmetes ereje önmagán is túlnőve sodorja el az útjába kerülő akadályokat. A képmező alján töredezett tömeg veszi át az uralmat: az idősödő hadvezér, Julius Caesar katonai hódításainak nagyívű tervei és Kleopátra birodalmi álmainak biztos bástyája az elemésztő szenvedély hevében szilánkokra töredezve szertehull. A festőművész drámai fegyelemmel végrehajtott ecsetvonásai a lángoló vásznat a kérlelhetetlenül terjeszkedő fekete árnyaknak, a sötétség urának engedi át. Egy zöld és fekete színpárosítású formahajtás kiemelkedik, s a ragyogó tűzpalást melegében a szerelmesek tragikus sorsát továbbviszi. A bátor hadvezér és az éles eszű királynő szenvedélyben fogant szerelme megrázó tusakodással halad a végzete felé." dr. Hájer Szilvia

"A művész a Szűz és a Mérleg csillagképéhez igazodva az égi istennő, Dea Caelestis megidézésével hozza kapcsolatba a nézőt számos más égi istenséggel. Rómában a mérleg az isteni igazságosság és a földi törvények szimbóluma volt, s öröklődött át a mai világra. A nyugodt ibolya árnyalatok elomló geometrikus formái vezetik a nézőt a palaszürke időn kívüli magasságokba. Aranyló, termékeny eső hozza el a világot mozgásban tartó folyamatokat. A vörös feltűnése kiemeli az égi pontok megnyilvánulásait a földön, hiszen ne feledjük, az isteni és a mennybéli igazságosság a Római Birodalomban kéz a kézben járt a földi igazsággal." prof.dr. Valeriano Venneri

"A művész ebben az alkotásában a kibillent világrend visszarendeződésének a folyamatát ábrázolja, melyhez az ég istennőjének szellemét hívja segítségül. Az alkotó a festővászon alapjára az időtlenség ezüstszürkés füst-palástját borítja, melynek finom ízléssel kezelt felülete tökéletes háttérként szolgál a teremtésben való létállapotok ábrázolásához. Az absztrakció előterében a mélyből felszakadozó agyag- és kéregbarnás tónusú földenergiák kötött mozgása felfelé haladva fokozatosan felszabadul. Ragyogó tömege az ezüst felhőkből aláhulló fényszitálásban vöröses hullámokat vetve növekszik. A képmező bal részén az egykor ünnepélyes rendbe foglalt geometriai elemek az őseredeti egységtől eltávolodva az abszolút állapotukból kibillenek. A tér szimmetriája megbomlik, a stabilitásukból kizökkent formák kontúrjai összemosódnak. Az összesűrűsödő színfoltok satírozási technikával elnyújtott látványa - az időbevetettség élményét megtapasztalva - egy sebes mozgásában elkapott pillanatképet ábrázol. A tovatűnő jelenetben belső küzdelmeink jelképes színtereként egy hajó motívumot fedezhetünk fel, melynek megbillenése akár végzetes is lehet. A feketésvörös részletek a hajótestet ábrázolják, a kék és lila a szeleknek feszített vitorlákat mutatja. Az esők istene az ég csatornáit megnyitja, s gyöngyházfényű permettel kíséri haladását. A gyorsított mozgással a művész fontos gondolatot közöl: minél kimozdultabb egy állapot, annál kavargóbb az idő áramlása. Dea Caelestis szellemének megidézésével az isteni tudás egyik fő attribútuma valósul meg: egy magasabb mérce szerinti ráérzése a lényegi igazságnak, mely a világot mozgásban tartó energiákat kiegyensúlyozza. Tekintetünket jobbra vezetve a képmező kitisztul, a formák szétválnak, lelassulnak, a bal oldalról visszaköszönő színek új jelentéssel gazdagodva átlényegülnek, szimbolikájuk létezést leíró minőségek. A lila a felszabadult lélek magasabb szellemi képessége, a vörös életigenlő dinamika, a barna a földhöz kötött fizikai létezés, a türkizkék oszlop az értelem, a fekete az alámerült állapotok megtapasztalása, a királykék ablak bölcsességre utal. A mennybéli világosság ragyogása a mítoszokban színeződő, szertartásokban megtisztuló és beavatásokban felmagasztaló napszentület isteni csodája, melynek igazlátó fényessége a dolgok valódi természetét helyezi fókuszába. A bal és jobb képmező ellentétein és azonosságain túlmutatóan a műalkotás fontos gondolata, hogy az isteni igazságosság egyensúlyát mindenki magában hordozza, a mélységeinkben rejlő kincseink felélesztésével a végtelent teremthetjük meg magunknak." dr. Hájer Szilvia

"A felszentelés tüze számos fontos és elismert ókori nép történetében alapvető fontosságú, így a római életben is kiemelt szerepe van. Náray Tamás tűz-felszentelése rendkívül sokat mondó művészi alkotás. Róma város védelmezője, Mars tiszteletére gyújtott tüzet felülről lágy szín képviseli, mint például a opál-sárga fehér, az aranykenyeret és a vörösbort kék lapis lazuli tarkítja. A vörös tónusok intenzitása és számtalan árnyalata hangsúlyozzák Mars isten elsőbbségét Róma városának életében és megújítják az ebből fakadó védelmet." prof.dr. Valeriano Venneri

"A műalkotás csupa erő, mozgás és változás. A dinamikus ecsetvonások nagy hitet követelő akarattal izzanak fel a festővásznon. Az őselemeket megidéző absztrakció mágikus teret képezve az éltető és pusztító lángok urát, Mars tüzét helyezi fókuszába. A mű a Nap járásához igazítva egy purifikációs szertartást, a tűzszentelés varázslatát fogalmazza meg számunkra. A tűz hatalmát félő római halandókat a kifürkészhetetlen isteni szándék megismerése és az természeti erők uralása az égiekkel való kapcsolatra ösztönözte. A tűz erejét megszólító kompozíció sötét árnyakat hív elő a föld mélyéből, s az ősi szellemek felébresztésével az alvilág megnyílik, az elemek közt félelmetes küzdelem kezdődik. A ragyogó fények kölcsönhatása a legszebb színreflexeket hozza mozgásba. Az alkotás legmagasabb hőfokán Náray Tamás a létezés minden leheletét összpontosítja, s formaképző tudásával egy csodálatos jelenetet ábrázol: a vörös és narancs parázslásban elhamvadó zsarátnok erejét a ciklikus világrendbe visszaforgatva az új tűz megszületésének pillanatát ábrázolja. A képmező centrumában, a káprázatos aranyfelület gyújtópontján látható vörös, szögletes hangsúly minden tüzek forrásaként az örök fényesség szimbóluma. A gyöngyházfényű textúrán felfelé mutató rózsaszín folt-kitörés Mars isten kettős szerepére utal: a természet isteneként a rómaiak bő termésre ösztönző ceremóniákat tartottak számára. A háború isteneként pedig a harcok előtt a hadvezér a tűzben megtisztított szent lándzsát az ég felé tartotta, s Mars isten nevét kiáltva katonáinak oltalmat és győzelmet kért." dr. Hájer Szilvia

"Egy olyan nagy és tartós birodalom felépítésének, mint Róma, vannak pozitív vonatkozásai is: emlékművek, vízvezetékek, nagyon fontos közúti hálózatok építése, viszont a hódítás folyamatában vannak tragikus és drámai vonatkozások is. A Muszeion lángjai című festményen a művész egy egészen sajátos látvány együttest hoz létre, ahol a lángokat, precízen festi meg, amelyek következtében egy világ kulturájának megsemmisülését láthatjuk. A részletek elvonatkoztatottak: minden szín más-más jelentést hordoz a tudomány és a kultúra világában. A képmező közepén egy kék kabátos bámuló alak is felsejlik, aminek merev mozdulatlansága az utókor értetlenségét szimbolizálja. Az alexandriai könyvtár a lángok martaléka lesz." prof.dr. Valeriano Venneri

"A dekoratív érzékkel és alaposan átgondolt ritmussal mozgó színtömeg finom rajzolata az ókorban összegyűjtött hatalmas írott ismeretanyag festői lenyomata.       A művész egy különös jelenetet vet vászonra, Minerva, a bölcsesség istennője láthatatlan palástját teríti szét a festővásznon, a finom kelme védelme alatt az ókori tudástár, Muszeion szimbolikus színű tekercsei rejtőztek. A zöldes árnyalatok a szerteágazó növénytant foglalják egységbe, a kékkel jelölt részletek a vizek élővilágának titkait kutatják, a nap-sárga tónusok hős hadvezérek legendáit méltatják. Az aranyba foglalt ragyogás híres császárokat dicsőit, a finom rózsaszínek nimfák költészetét verselik meg, a hűvös fehérek számtani és mértani ismeretek összessége. A lila hangsúlyok filozófiai elmélkedések, az óarany színek a csillagjóslások, a sötétkékek az orvostudomány eredményeit őrzik. A képmezőt elárasztó vörös folyam és sötét árnyak a tűzvészre utalnak. A mesteri színfelfogással ábrázolt végzetes jelenet helyszíne az egyiptomi Alexandriai könyvtár, melynek egyedülálló gyűjteményét a haragra gerjedt istenségek lángba borítják. Orcus isten az emberek viszálykodását megelégeli és az alvilág összes mételyét a fenti istenek közé veti, hogy a büntető isteneket és ártó szellemeket felébressze. Mars hadisten parancsára Vulcanus, a tűz istene az égi kohóban küklopszok segítségével villámokat kovácsol, melyek az emberi gonoszságot megcélozva Minerva köpenyét is lángra lobbantják. Az izzó harmóniába olvasztott színkötegek hosszan eláradó forma-igézeteit, s a tűzeső fékezhetetlen mindenhatóságát Náray Tamás jellegzetes tónusnyelvén eleveníti meg számunkra, s a lángoló pompában megélénkülő villanásokkal az elhamvadó tekercsek utolsó vallomásait tolmácsolja." dr. Hájer Szilvia

"Náray Tamás Aineiászról, Róma egyik alapítójáról megfestett absztrakciójában azt az utat és azokat a kalandokat meséli el, amelyeket Vergilius azonos című remekművéből ismerhetünk. A trójai háború után Aineiász hosszú útra indul a tengeren, amely egyenesen a Tiberis torkolatába, vagyis a jövendő Rómába vezeti. A művész pompás festményén az Aineiász által látott, és behajózott tengerekre jellemző mélykék, türkiz, akva és petrolkék ezernyi, áramló árnyalatát figyelhetjük meg, amely már-már elrendelésszerűen olvad egybe az éggel. A kettős tónusú illetve jelentésű vörössel pedig egyrészt a Dido iránti szerelemre, másrészt a trójaiak legyőzésére emlékezhetünk." prof. dr. Valeriano Venneri

"A műalkotás a narancsvörös és tengerkék színek árnyalataiból kilakított mintázata egészen az idők kezdetéig vezet bennünket vissza. Oda, ahol a görög és római gyökerek összefonódnak, s ahonnan a halandók számára megfejthetetlen isteni szándékok sarjadnak. Az absztrakció a latin honalapítás történetét mutatja be számunkra. A művész úgy építi fel a képmező struktúráját, hogy a narratíva szempontjából döntő fontosságú alakzat a lehető legtöbb teret kapja, a így a végtelen kékségben lebegve önálló szigetként jelenik meg. A csizmához hasonlatos idom az absztrakció egyetlen szabad mozgású eleme, mely nincs a kép széléhez rögzítve. A kompozíció minden mozzanata ehhez a kiemelt jelentőségű folthoz vezet. A szabálytalan szélekkel csipkézett narancsvörös tömeg motívumaiban Aineiász kalandjainak állomásait fedezhetjük fel. Jobb oldalt alul egy katartikus erejű fényrobbanás az égő Trójából menekülő hősre, s kíséretére utal. Tekintetünkkel balra haladva a kiszögelésekkel és bemélyedésekkel szabdalt szakasz Észak-Afrika partját idézi meg, a vörös izzáson átszűrődő sugarak Karthágó királynőjét, a szerelmes Didot koszorúzzák meg, aki Aineiászt a csillagokban megírt útjáról egy időre eltérítette. A balról kimagasló masszív forma a Szicíliában eltöltött hónapokra utal. A Nap érlelő erejének narancsos fényeit részekre tagoló fekete vonalegyenesek az egyben tartott tömeg kohézióját megbontják, s az alvilágban szerzett tapasztalatokkal hősünk útját az elrendelt célhoz igazítják. A vonal kereszteződésekben, ahol a múlt - jelen - jövő összeér, az ősök hagyatéka Aineiász bölcsességében összpontosul, hogy az ártó istenek gonosz szándékát felismerje, s a segítő istenek által kijelölt új hazáját, Itáliát elérje. A támogató égi erőket a felülről lezúduló vérvörös folyam jeleníti meg, melynek leszakadozó finom szövete aranyporos hintéssel hullik alá, s megtartó áldással oltalmazza az új hazát kereső trójai harcosokat. A jobb felső sarokból áramló sötét gomolygás Junó haragját szimbolizálja, aki a Tiberis öntözte vidéket, Aineász új hazáját békétlenséget hozó villámcsapásokkal sújtja. Italia jellegzetes kontúrjával megfestett alakzat a majdani Római Birodalom bölcsőjeként őrzi a honalapító Aineiász álmait." dr. Hájer Szilvia

"A vászonra vitt esemény Róma hét dombjának egyikén, a Capitoliumon játszódik Kr.e. 390-ben, ahol a ludak is éltek. A gallok megtámadják Rómát, és a falak közé kényszerítik a lakosságot élelem nélkül. Azonban a lúd szent állat a római mitológiában, ezért megkímélik az életüket. Az ellenség az éj leple alatt a falakhoz oson, hogy rajtaütéssel támadja várost, csakhogy a ludak hangos rikácsolása és pánikszerű szárnyverdesése figyelmezteti Marcus Manliót, az egykori római konzult, és így időben elhárítja a rájuk leselkedő veszélyt. Náray Tamás kivitelében és méreteiben is nagyszabású alkotást készít ennek elmesélésére. A képmezőn számos egyértelmű és absztrakt utalás látható. Külön kiemelendő az árnyalatok mesteri egymásba olvasztása a lehelet-vékonyan felvitt festékrétegekben: a vörös használata egyenesen zseniális, a milliónyi, finom ecsetvonás pedig kivételes, olyan áttetszőség elérésben, mint a sárga és a zöld a kék bevonaton."                     prof.dr. Valeriano Venneri

"Náray Tamás az absztrakció alakjainak meggyőző erejét az egyedülálló látásélmény mellett az intenzív színpárosításokkal elért "hanghatásokkal" is gazdagítja. Az alkotás különleges akusztikáját a művész a páravékony rétegek megélénkülő tónushatásaival fokozza. A kép legnagyobb alakját az égi sátorra simuló vörös lepel jeleníti meg. A meghasadt égbolton átszüremlő holdvilág palástja alatt gall katonák harcra készen settenkednek a Capitoliumhoz vezető rejtett ösvényen...                    A képmezőn ekkor finoman felszálló, hurokban végződő vonal-jelenségek indulnak meg, melyek Júnó szent madaraira utalnak, akik a templom körül éltek szentállatként, háborítatlanul. Az istennő lúdjai a gallok támadására felriadtak, s hangos gágogásukkal és szárnycsapásaikkal éktelen zajt keltettek. A szerteröppenő tollakkal egyidőben a kompozíció jobb széléről egy ragyogó tömeg indul meg, melynek rikoltó mintázata a megébredt természetet példázza. A ludak hangos riadalmára a kéken csillogó víztükör féktelen hullámokat dobál, a zöldellő selyemrétek fűszálai a szelek erejével intenek, az olajzöld fák lengedező lombkoronája is a gallok támadását suttogja. A vízfelszínen úszó vörös hangsúllyal még a mélységben rejtőzködő halak is feljönnek, az arany részletekben nimfák figyelmeztető éneke hangzik fel... A természet minden létezője a gall fenyegetésre figyelmeztet, melyet a római katonák időben észrevesznek és visszavernek. A műalkotás kuriózuma, hogy a festőművész a színpompás rajzolatban a gallok szimbolikus állatát is megmutatja, tekintetünkkel a hajlékony kontúrokon végighaladva egy díszes tollazatú kakas sziluettje sejlik fel." dr. Hájer Szilvia

"Romulus Augustulus trónfosztása a Nyugat-Római Birodalom végét jelenti. Rövid, mindössze tíz hónapos uralkodása egybeesik a Nyugat-Római Birodalom végével. Emlékszünk arra, hogy a Kelet-Római Birodalom voltaképpen egészen 1453-ig, Konstantinápoly oszmán ostromáig, és annak bukásáig marad fenn. A művész ennek a tragikus eseménynek az értelmezésében emeli ki a pompa, a gyötrő válság és a Birodalom vége emlékképeit. Az aranylemezzel átszőtt felső rész a nagy hódítások megdönthetetlennek tűnő birodalmi korszakára, egy "arany" korszakra emlékeztet, a középső képmező ugyan szilár, de a vörösben gomolygó felületre beérkező geometrikus elemek a nyíló réseket jelölik, az alsó fekete, érdes faktúra használata pedig a lerakódásra utal, mely egyben a vége is a Nyugat-Római Birodalomnak." prof.dr. Valeriano Venneri

"A színek pontos átérzésével megkomponált műalkotás tömött kompozíciós rendbe szorított tömegei drámai erővel küzdő hatalmi megnyilatkozások. Az arany, fekete és vörös textúra látványos párosításban a hanyatló római birodalom megfogyatkozó ereje és az az elleni támadások ereje mérkőzik meg egymással. A vérvörös pusztítás izzó felülete feltartóztathatatlan akarattal olvasztja magába a szikrázó részeket, s az egykoron mindent elvakító fényesség a kép felső szélére szorulva a kiskorú Romulus Augustus gyengekezű uralkodását példázza. Az elszabadult indulatok mindent felperzselő szándékkal forronganak a mélység éjfekete katlanában, a megkísértő rettenet félelmetes árnyakat vetve merül alá, hogy az alvilág szellemeit felszínre hozva erejét megsokszorozza. Az éjfekete és acélkék színezésű rétegek az Odoaker által kirobbantott felkelésre utalnak, a germán törzsek nagyhírű vezetője az ifjú császárt trónjától letaszítja, s ez egyben a Nyugat-Római Birodalom fennállásának végnapja. A vérvörös mederből kiemelkedő törtfehér alakzat hűvös józansága a tüzes textúrát meghátrálásra szólítja, a világoskék szegély mértéktartása tiszteletet parancsol. A világító felületen tündöklő színarany négyzet egy mágikus átjáró, mely az evilági valóságtól elrugaszkodva a jövendölések világába vezet bennünket. A Jupiter által megjósolt "imperium sine fine" tárul elénk, a vég és határok nélküli örök birodalom víziója, melyet híres eposzában Vergilius is megénekelt. A vörös es arany erőmezők az Imperium Romanum politikájának mottóját is szimbolizálják: az expanzió és konszolidáció egyensúlyát, mely hosszútávon kivitelezhetetlennek bizonyult, s a birodalom végnapjaihoz vezetett. Az utolsó császár, Romulus Augustus nevének különlegessége, hogy a két legjelesebb uralkodót idézi meg: Róma alapítóját, Romulust és a Pax Augusta megteremtőjét, Augustust." dr. Hájer Szilvia