NAGY SÁNDOR 'IMPERATOR ULTIMUS' - A MÍTOSZOK ÉS A VALÓSÁG NYOMÁBAN
Náray Tamás festményciklusa - 2025
Az ciklus alkotásai már megvásárolhatóak - a festmények átvételére csak a Budapesten, októberben megrendezésre kerülő kiállítás után van lehetőség. A részletekről érdeklődjön munkatársainknál!
A képernyőn megjelenő színek eltérhetnek az alkotások, nyomatok valódi színárnyalataitól a kijelzők és videókártyák eltérő tulajdonságai/beállításai miatt!
1. A fogantatás
- 40 x 40 cm
- Olaj-arany-vászon
- 2025, Sitges/Barcelona
- Az alkotás a "Nagy Sándor 'Imperator Ultimus' - a mítoszok és a valóság nyomában" ciklus része
- ELKELT
A mű a mítosz és a valóság határán született történetet idézi: azt a legendát, amely szerint Alekszandrosz nem csupán Makedónia királyának fia volt, hanem Zeusz ivadéka, félisten, akinek sorsát már fogantatásától isteni erő határozta meg.
A kompozíció középpontjában egy izzó vörös ív jelenik meg - egy negyedhold, amely egyszerre Alekszandrosz apja, Philipposz király pecsétjének, és anyja, Olümpia méhének szimbóluma. Ebbe simul bele az aranyló gömb: az embrió, az isteni mag, amely Zeusz szikráját hordozza magában. Az arany ragyogása az új élet tisztaságát és a kiválasztottság fényét sugározza.
A diagonálisan átszelő aranyvonalak dárdaként, villámként törnek át a képmezőn: az isteni nemzés erői, melyek átfúrják a vörös ívet, megtermékenyítve a női princípiumot. Az ég villámai rögzítik itt, a földi világban a halhatatlanság ígéretét.
A háttér mély kékje a világűr végtelenjét idézi: az univerzum színpadát, ahol a történet valójában zajlik. Ebben a sötét, örök térben válik a legenda valósággá: Philipposz álma, a kígyó alakjában megjelenő Zeusz, majd a viharral kísért születés mind egyetlen katartikus drámába sűrűsödik.
A vörös az emberi vágy és a test, az arany a szentség és az ártatlanság, a kék pedig a csendben nyugvó örökkévalóság színe.
E hármasságban fogalmazódik meg Alekszandrosz eredetének misztériuma: egy olyan történet, amely egyszerre hordoz emberi félelmet, isteni elrendelést és mítoszteremtő erőt.
2. Olümpia álma
- 100 x 100 cm
- Olaj-arany-vászon
- 2025, Sitges/Barcelona
- Az alkotás a "Nagy Sándor 'Imperator Ultimus' - a mítoszok és a valóság nyomában" ciklus része
- ELKELT
Egy különös éjszaka víziója áll a festmény középpontjában: Olümpia álma, amelyet Plutarkhosz jegyzett fel az utókor számára. A királyné úgy látta magát, mintha végtelen kékségű spirálban forogna, puha karok ölelésében, majd hirtelen vihar támadt, és aranyló villám csapott a méhébe. A láng, amely ebből fakadt, betöltötte a szobát, de végül kihunyt - ő pedig a földön fekve ébredt. Ez az álom több volt puszta képzeletnél: birodalmak sorsát előlegezte meg.
A kompozíciót uraló spirális forma örvényként húzza magába a tekintetet. A végtelen kékségből kibomló spirál a sors, a végzet megtestesítője: az önmagába forduló kozmikus alakzat, amelyben Olümpia teste és lelke is elmerül. A kék örvény belsejében ragyogó újhold fénylik - a születés és a jövő jelképe, annak bizonyítéka, hogy az érkező gyermek nem közönséges emberi sorsot hordoz. Az újhold a központban nem csupán a születési időpont jelképe, hanem a növekedés és beteljesülés ígérete is. Az örvény mélyén világítva azt sugallja: a gyermek, aki a növekvő hold fényében születik, nagy jövő előtt áll.
A felső régióból aláhulló aranyszálak az isteni jelenlét szimbólumai. Ezek az éteri csapások Zeuszt idézik, aki villámként érinti meg Olümpia méhét, megpecsételve fiának isteni eredetét. A villám fellobbanó lángja az álomban betöltötte a szobát – a festményen ez a vibráló vörös- és narancssávokkal jelenik meg, amelyek a kékség peremén tomboló tűzként törnek elő.
A spirál külső íveinél a vörös és arany struktúrák a földi vágy és az isteni elrendelés találkozását mutatják. Philipposz karjainak gyengédsége, a nászéjszaka emberi intimitása csak háttérként jelenik meg: mindent felülír az isteni közbelépés, amely a történelem egyik legnagyobb alakjának születését rendeli el.
Az „Olümpia álma” egyszerre hordozza az emberi érzékiség, az isteni kinyilatkoztatás és az elhívó rend hármasságát. A spirál, a villám és a hold együttese egy egész korszak születését ábrázolja.
3. Epheszosz lángjai
- 100 x 100 cm
- Olaj-arany-vászon
- 2025, Sitges/Barcelona
- Az alkotás a "Nagy Sándor 'Imperator Ultimus' - a mítoszok és a valóság nyomában" ciklus része
- ELKELT
Az alkotás kifejező ereje valósággal lángba borítja a vásznat. A kompozíció két fő egységre oszlik: a bal oldali, aranyló struktúrára, amely a templom szent, időtlen tisztaságát idézi, s a jobb oldali vörös és mélykék hipnotikus hullámzásra, amely a pusztítás és a végzet szimbolikáját is hordozza. A kettő között nincs harmonikus átmenet - éppen ellenkezőleg: a két erő találkozása szikrázó, robbanásszerű energiát kelt.
A kép kiindulópontja egy történelmi pillanat: Kr.e. 356-ban, Nagy Sándor születésének éjszakáján lángra kapott az epheszoszi Artemisz-templom, az ókor egyik legcsodálatosabb szentélye. A perzsa mágusok értelmezése szerint a tűz nem véletlen: világra jött valaki, aki pusztulást hoz birodalmakra, népekre, és átrajzolja a történelem térképét. A legenda szerint a templom azért tudott lángra kapni, mert istennője éppen Alexandrosz születésénél segédkezett – így vált a gyermek világrajövetele egy szent hely pusztulásának árnyékává. E mitikus jelmagyarázat visszhangzik a vászon minden rezdülésében.
A jobb oldali vörös mező – az eleven, tomboló lángok színe – az isteni rend elleni támadásként is olvasható: az emberi születés és az isteni templom pusztulása egymásra vetül. A lángokból kék árnyékok törnek elő: a tűz nyomán maradó hamu, a gyász és a jövő tragikus árnyalata. A végtelenbe nyúló kékség figyelmeztet: a láng nem csupán fény, hanem elkerülhetetlenül pusztítás is.
A mű szemből nézeti bal oldalán a töredezett arany és fehér felület a templom tisztaságát, valamint Artemisz jelenlétét idézi. Az arany őrzi meg a szentség utolsó maradványait, s a kompozíció középpontjába ékelődő vörös négyzet -az oltár motívuma- pedig a szakrális teret óvja meg: megmarad minden a történelem emlékezetében.
A mű voltaképpen egy áthallásos vizuális prófécia: a bal oldal az isteni rend, melynek védelmére az oltári szentség kel, a jobb oldal pedig a történelmi erőszak. Alekszandrosz születése egy korszak fordulópontja – olyan tűz, amely mindent megváltoztat, de egyben mindent fel is emészt.
Az alkotás egyszerre dokumentál és jövendöl: felidézi a múlt egyik legdrámaibb éjszakáját, miközben a nézőben felébreszti a kérdést: vajon minden nagy születés magában hordozza-e a pusztulás ígéretét is?
3.1. A tűz
- 50 x 50 cm
- Olaj-arany-vászon
- 2025, Sitges/Barcelona
- Az alkotás a "Nagy Sándor 'Imperator Ultimus' - a mítoszok és a valóság nyomában" ciklus része
- ELKELT
A tűz című alkotásban a mítosz és a szakrális látomás egyetlen vibráló felületté olvad össze. A festmény nem pusztán a láng pusztító és teremtő természetét ragadja meg, hanem a világmindenség egyik őselvét: azt az isteni erőt, amely nélkül sem születés, sem pusztulás, sem átváltozás nem lehetséges.
A kompozíciót két pólus uralja: a baloldali aranyozott felület időtlen, megbonthatatlan stabilitást sugároz, amelyből oltárként emelkedik ki a karmazsin-vörös négyzet - az abszolútum -, a szentség és az ítélet jelképe. Ez a négyzet több ciklus visszatérő motívuma, amely az emberi törekvések fölé helyezett isteni mércét testesíti meg.
A jobb oldali térben azonban a tűz tombol: vörösbe, narancsba és izzó árnyalatokba oldódik minden, miközben a kék és fehér színek kitörései a tisztulás, az ég felé törés és a felemelkedés lehetőségét idézik. A függőleges irányú formák lángnyelvekként csapnak az ég felé.
A kép egyszerre idézi fel a szentélyek belső terét, ahol az isteneknek bemutatott áldozatok lángjai lobogtak, és azokat a harci táborokat, ahol Alekszandrosz katonái a tűz körül gyűltek össze – a hódítás és a pusztulás jelképeként. „A tűz” így nem csupán természeti elem, hanem a történelem, a mítosz és az emberi sors egyetemes metaforája.
A vászon vibráló energiája arról beszél, hogy minden hatalom, minden nagyság és minden birodalom a tűz által mérődik meg: az isteni erő fényében emelkedik fel, s ugyanebben a fényben hull porrá.
4. Király született
- 100 x 100 cm
- Olaj-arany-vászon
- 2025, Sitges/Barcelona
- Az alkotás a "Nagy Sándor 'Imperator Ultimus' - a mítoszok és a valóság nyomában" ciklus része
- ELKELT
Az alkotás a kezdet és a végzet allegóriája: a világ színpadára lépő uralkodó születésének Isten által elrendelt dimenzióját jeleníti meg. Alekszandrosz világrajötte már a fogantatás legendájában is túlmutatott az emberi sorson, és e mű az égi erőkkel átszőtt jövendölés festői megfogalmazása.
A képmezőt uraló aranyló és bronzos, fémszerűen rideg rétegek a föld szilárdságát, és a kontinensek anyagi világát idézik, melyeket az uralkodó később hódításai révén összekapcsolt. Ezzel szemben a kompozíció alsó részén feltörő lapis lazuli és kobaldkék folyam a tengereket szimbolizálja: a határok nélküli világot, amely a hadjáratok során az ismert földkerekséget birodalommá egyesítette.
A festmény centrális eleme a karmazsin-vörös négyzet: a szakrális jelkép, amely egyszerre idézi az oltár szentségét és a hit egyetemességét. Ez a képmezőn dinamikusan áthaladó négyzet olyan erőként jelenik meg, amely a vallások fölé emelkedik, s amely az isteni elrendelés és az emberi végzet találkozását jelöli ki.
A kompozíció felső régióiból aláhulló fehér, opálosan felhőszerű sávok a lelkek tisztaságát jelenítik meg: azoknak a lelkeknek az ártatlanságát, akik - az éggel kötött szerződésük értelmében - vállalják a végzetet, még ha az a tisztaságuk elvesztését is jelenti. Ezek a fénycsóvák az ég ígéretét és a sors terhét egyszerre közvetítik.
A gazdag aranybevonat, és a vöröslő színek számtalan árnyalata dinamikával tölti meg az alant mozdulatlanul kéklő időtlenséget. Az isteni energia így bekebelezi, magáévá teszi a képmező középpontjában szikrázó karmazsin-vörös négyzetet. A vörös, az arany és a kék hármassága a születés teljességét hordozza: a vért, a földi világot, az isteni dimenziót és a hódítás útját.
A festmény egyszerre éteri és emberi, mitikus és történelmi. A születés pillanata egy korszak születése is: a hellenizmusé, amely Alekszandrosz rövid, de mindent átformáló életéből sarjadt és szökkent szárba.
5. Olümpia titka
- 81 x 70 cm
- Olaj-arany-vászon
- 2025, Sitges/Barcelona
- Az alkotás a "Nagy Sándor 'Imperator Ultimus' - a mítoszok és a valóság nyomában" ciklus része
- MEGVÁSÁROLHATÓ
A festmény a legendák és a hallgatás szövetéből bontakozik ki. Olümpia, aki életében és halálában egyaránt a rejtélyek asszonya maradt, nem adott választ arra a kérdésre, amely fiának és birodalmának jövőjét is meghatározta volna: valóban Zeusztól származott-e Alekszandrosz?
A hagyomány szerint még Roxána is faggatta erről, amikor menekülés közben a kis IV. Alekszandroszt próbálta megmenteni, ám Olümpia magával vitte a titkot a sírba.
A vászon zárt kompozíciója magát a titkot testesíti meg: egymást körülölelő és áthatolhatatlan, kvadratikus formákból építkező tér, amelynek középpontjában a vörös négyzet ragyog – az oltár szentsége, az isteni eredet pecsétje. Ez a négyzet egyszerre utal a láthatatlan istenek hatalmára és a kimondatlan igazságra, amely sosem vált bizonyossá.
A kép jobb felső részében áttört aranyfelületek sejlenek fel, mint színházi függöny, amely résnyire nyílik ugyan, de teljes feltárulkozást nem enged. Az áttört fraktúra repedései mögött türkiz színek vibrálnak: a rejtett igazság mezeje, amelyhez csak a mítoszok és a hiedelmek nyújtanak közelítést. Az aranyfüggöny szimbolikája itt jelenik meg a ciklusban először: az istenek és a földi halandók közötti fátyol, amelyet csak a legendák lebbenthetnek meg néhány szemvillanás erejéig.
Az alsó régió sötét, mély struktúrái a kódolt végzetet hordozzák. Alulról tör elő egy gigantikus erő, amely a történelem könyörtelen logikáját jelzi: a mítoszok fényét mindig kíséri az árnyék, a dicsőség ígéretét pedig a pusztulás lehetősége fenyegeti.
Az „Olümpia titka” így egyszerre utal a születés misztériumára, a hatalom isteni eredetére és a végzet könyörtelen jelenlétére. A hallgatás és a titok a kép minden színrétegében jelen van: a történelem nem ad egyértelmű választ, csupán szimbólumokat, amelyek sejtetik a kimondhatatlant.
6. A jövendölés
- 93 x 72 cm
- Olaj-arany-vászon
- 2025, Sitges/Barcelona
- Az alkotás a "Nagy Sándor 'Imperator Ultimus' - a mítoszok és a valóság nyomában" ciklus része
- ELKELT
A kompozíció mély, katlanként izzó vöröse a tudatalatti parázsló tere – az a hely, ahol az álmok, az emlékek és a jóslatok összefonódnak.
A festmény felső részéből alácsorgó türkiz-arany kultikus forma egyszerre idéz totemet és szellemalakot: a farkast, aki Alekszandrosz álmában érkezik, hogy feltárja előtte a jövő titkát. Ez az alak nem földi lényként lebeg, hanem az idő és tér fölött, magából az égi kárpitból kiszakadva.
Az arany sáv – töredezett, mégis folytonos – időtengelyként feszül végig a kép horizontján. Ezen a „filmcsíkon” pereg le a hódítások sorozata, a birodalom tágulása, a kinyíló világ, mely a jövendölés szerint az ifjú királyé lesz. A vörös alaptónusban ott a vér ígérete és ára, a sietség láza: Alekszandrosz tudta, hogy ideje véges, s a végzete értelmében minden percet csatává kell változtatnia.
A festmény struktúrája olyan, mint maga a prófécia: tömör, kijelentő, és visszavonhatatlan. A felső régióból alácsorgó türkiz-arany totemalak pedig nem csupán egy félelmetes látomás, hanem az a pillanat, amikor a sors kézzelfoghatóvá válik – és többé nincs visszaút.
7-8. A kérdés (diptichon)
- 2 x 60 x 60 cm
- Olaj-arany-vászon
- 2025, Sitges/Barcelona
- Az alkotás a "Nagy Sándor 'Imperator Ultimus' - a mítoszok és a valóság nyomában" ciklus része
- A bal oldali alkotás ELKELT, a jobb oldali alkotás MEGVÁSÁROLHATÓ
Ez a két vászon - egymás mellé helyezve - egy képzeletbeli tárgyalóteremhez vezetik a nézőt. A múlt tanúi és vádlottai állnak a szemlélő előtt.
A jobb oldali panelen a történelem ütései kavarognak: örvénylő, itt-ott felfeslő arany és kérges, rozsda- és földbarna felületek, fehér, metsző vonalak között: a sors és a végzet éles pengéi hasítanak bele az idő szövetébe. Itt visszhangzik (Kr. e. 336) Aigaija, az amfiteátrum, ahol a nép összegyűlt, hogy lássa és üdvözölje uralkodóját. Philipposz, a makedón király, sebesült léptekkel közeledett a küzdőtérre, mikor Pauszaniasz, saját testőre futni kezdett felé, és egy tőrt a király mellkasába döfött.
A bal oldali panel sötétebb, mélyebb tónusai az elkövetett bűn árnyékát őrzik. A felső vörös mező, egy vérrel telt égbolt, amely súlyosan nehezedik a kompozícióra. Itt a narratíva már nem a tényekről szól, hanem a kérdésről, amely kétezer éven át kísértette a történetírókat: lehetséges-e, hogy Alekszandrosz, a történelem egyik legfényesebb pályáját befutó hódító, édesapja halálának cinkosa volt?
A diptichon így kettős látlelet: az első vászon a tett pillanatának sodró erejét jeleníti meg, a második a bizonytalanság, a gyanú és a történelem súlyos, megválaszolatlan kérdését. Az idő végtelen körforgásának a szimbóluma is megjelenik a kompozíció jobb felső régiójában, ezúttal az ítélet jegyében: az arany az isteni számonkérés, a fehér, metsző vonalak pedig a megtartó kegyelem kijelentőjeként. A két panel között ott feszül a láthatatlan rés, ahol a bizonyosság megszakad, és ahol a művészet - akárcsak a történetírás - már csak sejtésekkel töltheti ki a hiányt.
9. Az időutazó
- 93 x 72 cm
- Olaj-arany-vászon
- 2025, Sitges/Barcelona
- Az alkotás a "Nagy Sándor 'Imperator Ultimus' - a mítoszok és a valóság nyomában" ciklus része
- ELKELT
A vászon arany fényben izzó, kozmikus robbanásként nyílik meg a néző előtt: fémes csillanások és szikrázó textúrák árnyalják a felső régiót: egy időkapu tárul fel a térben. A balról ívelő arany körszelet az idő és annak végtelen, önmagába visszatérő szimbolikája mellett az égitestek örök pályáját is megidézi, a jobb felső sarokból előretörő, hegyes vörös sugarak pedig egy másik dimenzióból hatolnak a jelenbe. Lent, a kép alsó szegélyében a szürkésfekete mélységből fehér peremek omlanak alá – az idő szakadékai, amelyeken át csak kevesek léphetnek.
Ez a festmény egy különös fikciót testesít meg: mi lenne, ha Alekszandrosz – a történelem egyik legnagyobb hódítója – valójában időutazó lett volna? Ha a jövőből érkezett, olyan tudással és látomásokkal, melyek évszázadokkal meghaladták korát. Mert amit élete szűk harminchárom éve alatt bejárt és meghódított, azt ma repülővel sem lehetne könnyedén végigjárni – nemhogy közben életre-halálra szóló csatákat vívni.
A kompozíció centrális vonalában egy élénk, türkiz pigmentekkel feldúsított négyzet alakzat, benne egy megsemmisítő akarattal áthatoló vöröslő foszlánnyal egy idegen technológia nyoma: egy tér-idő koordináta-jelölés, amely az utazás célpontját rögzíti.
A festmény egyszerre hódolat a mítosznak és játék a lehetetlennel: az arany fények az isteni kiválasztottságot, a vörös sugarak a harcok hevét, a mélység pedig az ismeretlen időfolyam félelmetes kockázatait hordozza.
„Az időutazó” így nem csupán egy történelmi alak újraértelmezése, hanem egy gondolatkísérlet arról, hogy a nagy hódítások talán nem is e világból származó erőkből táplálkoznak.
10. Időhurok
- 80 x 80 cm
- Olaj-arany-vászon
- 2025, Sitges/Barcelona
- Az alkotás a "Nagy Sándor 'Imperator Ultimus' - a mítoszok és a valóság nyomában" ciklus része
- MEGVÁSÁROLHATÓ
Az ember agya kódolt: határokban és egyetlen idővonalban képes gondolkodni, ahol a múltból a jelenen át a jövőbe vezet minden. Ám mi történik, ha az idő megroppan, vagy éppen úgy rendeltetett, hogy spirális körforgásban, ismétlődésekben, vagy általunk dekódolhatatlan egységekben tárul fel?
Náray Tamás festménye, az 'Időhurok' ezt a kérdést veti fel Alekszandrosz életútjának tükrében. Hiszen mit kezdhetünk azzal a paradoxonnal, hogy rövid, mindössze harminchárom évnyi földi létezésébe olyan tetteket sűrített, amelyek túlmutatnak egy emberi életen? Vajon honnan érkezett, miféle erők formálták, és valóban az istenek fiaként lépett-e közénk?
A vászon centrumában az oltári szentség ragyog, mint a teremtés történet biztos pontja, amely összeköti az eget és a földi világot. Innen ereszkedik alá a fekete-kék-vörös sáv: a végzet komor feketéje, az isteni elrendelés kékje és az áldozatok vérvöröse egybefonódva, melyek Alekszandrosz útjának sűrített esszenciáját hordozzák.
Bal oldalt, a festmény mélyén, egy ultrahang-kép dereng fel: egy női méh sziluettje, benne egy magzat kontúrjával. Ez a motívum egyszerre utal a kezdetek titkára és a születése körüli isteni legendákra, melyek Zeusz jelenlétét sejtették Olümpia hálótermében. A fölé boruló aranyló negyedhold az isteni akarat szimbóluma, amely már a születés pillanatában kijelölte Alekszandrosz útját.
Jobbra a képmezőn a tört arany és fehér struktúrák egymásra rétegzett síkjai jelennek meg, mint a földi létezés időrétegei, amelyek megállíthatatlanul peregnek, mégis mindig ugyanarra a végpontra futnak ki. A kép szerkezete azt sugallja: az idő nem lineáris, hanem körkörös, s ebben a körben Alekszandrosz alakja újra és újra megjelenik, ám különböző korok számára mindig más-más jelentéssel.
Az mű így egyszerre földöntúli vízió és emberi sorsdráma. Egy látomás arról, hogy vannak életek, amelyek annyira rendkívüliek, hogy csakis egy ismétlődő időspirálban érthetők meg igazán.
11. "Fiam, keress magadhoz méltóbb királyságot, szűk neked Makedónia!"
- 50 x 50 cm
- Olaj-arany-vászon
- 2025, Sitges/Barcelona
- Az alkotás a "Nagy Sándor 'Imperator Ultimus' - a mítoszok és a valóság nyomában" ciklus része
- ELKELT
A „Fiam, keress magadhoz méltóbb királyságot, szűk neked Makedónia” című festmény Náray Tamás 'Nagy Sándor - Imperator Ultimus' sorozatában az egyik leglíraibb, mégis legdrámaibb darab: egy prófécia képi megtestesülése, amelyben a fiú sorsa túlnő a földi határokon, és isteni dimenziókba emelkedik.
A vászon felső régióját aranyló és sárgás fények ragyogják be, az ég tárul előttünk fel – ez nem más, mint a jóslat időtlen fénye, amely apai szóként, ámde isteni üzenetként érkezik. Az arany a kiválasztottság jele, és a végtelen lehetőségek ragyogása. A jobb oldalon felvillanó bíbor folt a szenvedély, a pezsdülő vér és a hatalom színe: a birodalom ígérete, amely Alekszandrosz életét végigkísérte.
Lent, a vászon alsó sávjában a mélyvörös sáv egybefüggő vérfüggönyként omlik alá, mint egy elhívás, vagy elrendelés, amely kijelöli az út árát: a hódításokat mindig áldozatok kísérik. A vörös mögül áttetsző arany struktúrák bukkannak elő: a jövő ígérete épp' a vér és harc révén válik láthatóvá. A kompozíció közepén halványan felsejlő hegyvonulat érzékelteti: a Makedónia határai közé zárt fiú előtt ott magasodnak a világ hegyei és csúcsai, amelyeket meg kell hódítania és le kell győznie.
A festmény színházi látványként bontakozik ki: a színek ütközése drámai feszültséget kelt, a mennyei jóslat és a földi realitás egyszerre tárul a szemünk elé. Az arany, a vörös és a bíbor együttese nem csupán esztétikai harmónia, hanem sorsképlet: az isteni ígéret, a véráldozat és a hatalom mámorának találkozása.
Ez az alkotás Alekszandrosz születésének és fiatalságának mitikus magját ragadja meg: azt a pillanatot, amikor a fiú már nem egyszerű ember, hanem egy nagyobb rend része. Az atyai üzenet – „keress magadhoz méltóbb királyságot” – nem pusztán tanács, hanem végzet: az istenek által kijelölt út, amelyről nincs visszatérés.
A 'Nagy Sándor - Imperator Ultimus' sorozat ezen darabja így válik a kezdetek ikonikus lenyomatává: a sors kihirdetésévé, ahol a fény, a vér és az arany együtt jelölik ki a történelem egyik legnagyobb uralkodójának útját.
12. A másik királyság
- 80 x 80 cm
- Olaj-arany-vászon
- 2025, Sitges/Barcelona
- Az alkotás a "Nagy Sándor 'Imperator Ultimus' - a mítoszok és a valóság nyomában" ciklus része
- MEGVÁSÁROLHATÓ
Az 'A másik királyság’ című festmény a 'Nagy Sándor – Imperator Ultimus’ sorozatban a látomás és a sors próféciájának képi megfogalmazása: a már gyermekként kivételes képességekkel megmutatkozó Alekszandrosz lelki fordulópontjának allegóriája.
A vászon felszínén a kék mélység, az Univerzum végtelenje adja a hátteret. Ebben a kékségben egy rózsaszínes, néhol áttetsző forma bontakozik ki: mintha egy térkép körvonalait látnánk – Európa és Ázsia sziluettje sejlik fel, a még meghódítatlan világ ígéreteként. A rózsaszín sejtelmes derengése egyszerre sugallja a gyermeki álmok tisztaságát és a felnövekvő uralkodó lázas vágyait.
Az arany szilánkok és textúrák e forma körül, mint isteni pecsét jelzik a sors elrendelését. Az arany itt nem pusztán dekoratív elem, hanem a végzet ragyogása: az istenek jóváhagyása, amely összeköti a kontinenseket, a tengereket és az óceánokat. Az aranyló fraktúra a mindenség szövetét tartja össze, kijelölve Alekszandrosz útját, mely túlmutat Makedónia határain.
A festmény látomásszerűsége, opálos, töredezett felületképzése a jövőbe pillantás ködös, ám annál biztosabb érzetét kelti. Egy varázsgömbön keresztül nézzük, ahogy a kontúrok már-már kirajzolódnak.
Az alkotásban ott vibrál a delphoi jósda története is: az ifjú király, aki választ követel, s a papnő ajkáról elhangzó mondat – „Legyőzhetetlen vagy, fiam!” – mintegy igazolja a látomást. A kép tehát egyszerre múlt és jövő, gyermeki játék és birodalmi terv, emberi vágy és isteni jóslat örvénylő elegye.
Az 'A másik királyság’ egy vízió vászonra álmodva: egy világ, amelyet egyetlen ember becsvágya, hite és sorsa összekötött, s amely már ekkor, gyermekként, a képzeletében - az isteni elrendelés okán - ott égett előtte.
13. Nausza
- 100 x 100 cm
- Olaj-arany-vászon
- 2025, Sitges/Barcelona
- Az alkotás a "Nagy Sándor 'Imperator Ultimus' - a mítoszok és a valóság nyomában" ciklus része
- ELKELT
A ‘Nausza' című festmény a ciklusban a felnőtté válás, a tudás és a barátság szakrális terét idézi meg: azt a helyet, ahol Alekszandrosz Arisztotelész vezetésével a gondolkodás, a lélek és a test kiteljesedésének útjára lépett.
A vászon éteri horizontként tárul elénk: a színek szimbolikus sávjai a táj és az ég összefonódását mutatják. A felső régió opálos rózsaszínje és aranyló derengése a nimfák finom jelenlétét sugallja, akik a hagyomány szerint a szent liget lakói voltak. Ez a leheletszerű szférikusság álomszerű fátyollal borítja a kompozíciót: Nausza valóban az álmok városa, ahol a szellemi és isteni energiák egyszerre válnak láthatóvá.
Középen a földi világ szalagja húzódik: a vöröses árnyalatok a gránitcsúcsot emelik ki a képmezőből, amely mintegy az isteni gondolat földi megtestesülése, míg a zöldes mezők a táj termékenységét, a tudás növekedését szimbolizálják. A kékségben alácsorduló függőleges sáv - a tiszta víz és égbolt jelképe - maga a tudás folyamata: a tanítvány szomjazása az igazságra, a gondolatok tisztaságára, a lényeglátásra. Ez a kék áradás utal egyben Alekszandrosz és Héphaisztion barátságára is: olyan szövetség, amely a fiatalság éveiben itt, a Nimfák ligetében formálódott, s amely életük végéig meghatározta őket.
A kép egészében a pasztelles finomság és az erőteljes színkontrasztok kettőssége uralkodik. Egyszerre van jelen a gyermeki álomvilág puhasága és a felnőtté válás elementáris ereje. Ez a kettősség magát Alekszandrosz sorsát is előrevetíti: a fiúból férfivá, a tanítványból uralkodóvá, a halandóból félistenné válást.
A ‘Nausza’ túlnő egy absztrakt tájképi látomás keretein: a tiszta gondolkodás, a barátság és a tudás szentélyének vizuális megidézése válik láthatóvá. Egy hely, ahol az ég és a föld találkozásánál maga a jövő formálódott.
14. Arisztotelész nyomában
- 120 x 120 cm
- Olaj-arany-vászon
- 2025, Sitges/Barcelona
- Az alkotás a "Nagy Sándor 'Imperator Ultimus' - a mítoszok és a valóság nyomában" ciklus része
- MEGVÁSÁROLHATÓ
Az 'Arisztotelész nyomában' című festmény a tudás, a logika és a hódítás szellemi alapjainak allegóriája. Nem csupán mester és tanítvány kapcsolatát idézi meg, hanem azt a szellemi örökséget is, amely Alekszandrosz világformáló tetteinek táptalaja lett.
A kompozíció középpontjában a függőleges vörös, erőt formáló sáv uralkodik: lángoló oszlop, amely egyszerre idézi a hódítások hevét és Arisztotelész szigorú tanításainak erejét. Ebben a vörösben ott vibrál a kijelentés is: a görögök számára vezér kell, a barbároknak zsarnok – egy pragmatikus, ugyanakkor kíméletlen tanács, amely a csataterek döntéseiben visszhangzott.
A vörös oszlop mögött és mellett arany felületek ragyognak: ezek az istenektől kapott képesség és a tudás szimbólumai. Az arany, mint örök érték, időtlen ragyogásban fedi be a vásznat, amelyben a gondolatok és az isteni ihlet eggyé olvad össze. Az aranytól szabdalt felszín sejteti: a tudás nem könnyen hozzáférhető, hanem küzdelemmel, rétegek feltárásával válik láthatóvá.
A fekete és törtfehér vonalstruktúrák építészeti szigorúságot sugallnak: egy matematikai konstrukció, egy logikai rend képe rajzolódik ki. Ezek a formák a stratégiai gondolkodás szimbólumai - a taktika, az előrelátó tervezés és a pszichológiai hadviselés alapjai.
A vászon homogén, mégis vibráló terét a kvarcszerű bézs árnyalatok időtlensége teszi teljessé: a tudás örök, változatlan és szilárd, akár a gyémánt. Ebben a struktúrában jelenik meg a festmény egyik legrejtélyesebb eleme: a vörös oszlopban megbúvó apró türkiz négyzet. Ez a szakrális jel itt egy oltárként tűnik fel, amely az égi világ kapuja. A benne rejlő arany az isten felé fordulás, a lélek szabadságának és emelkedettségének jelképe.
A festmény egyszerre szól az emberi értelem fegyelméről és a tudásból fakadó hatalomról. A kép üzenete: a világ megismerése és a hódítás nem választható el egymástól - a tudásban rejlik a vezér igazi ereje, amely időt és birodalmakat egyaránt túlél.
15. Az erdő titka
- 68,5 x 26 cm
- Olaj-arany-vászon
- 2025, Sitges/Barcelona
- Az alkotás a "Nagy Sándor 'Imperator Ultimus' - a mítoszok és a valóság nyomában" ciklus része
- MEGVÁSÁROLHATÓ
Az „Az erdő titka” című festmény a sorozat egyik különösen sejtelmes darabja: kisméretű, de annál sűrűbb szimbolikával telített mű, amely egyszerre ragadja meg a természet misztériumát és az emberi érzelmek titkos világát.
A vászon sötét, mélyzöld és kékes tónusai egy képzeletbeli, sűrű erdőt idéznek: árnyas rengeteget, ahol az eső utáni párát lassan áttörik a fények. A felszín még nedvesen csillog, a textúrák vibráló erejével érzékeltetve a föld illatát. Azonban egy leomló aranysáv formájában felerősödik a fény, amely isteni jelként ragyogja át a sötétséget.
A bal felső régió vöröses-rózsaszínes színfoltjai az érzelmi dimenziót jelenítik meg. A szenvedély, a szerelem és a titok színei ezek, amelyek az arany mellett a festmény másik súlypontját alkotják. Ezen a ponton válik a kép személyessé: Nagy Sándor szerelmi történetei megelevenednek. Halljuk a léptek zaját a meg-megreccsenő ágak között, amint az erdő rejtekében haladva a két ifjú, Alekszandrosz és Héphaisztion Akhilleusz sírjához tart, hogy szövetségüket megpecsételjék - titkos úton, titkos küldetésben.
Ám a mű egyik legfontosabb rétege, hogy a titok nem maradhat titokban: az aranysáv, az isteni elrendelés színe azt jelzi, hogy minden emberi érzés és vágy az isteni tekintet alatt zajlik. Az erdő sötétje ugyan oltalmaz, de a fény sugarai áttörnek: Isten szeme elől nincs rejtek.
Az „Az erdő titka” miközben egy tájrészletet jelenít meg, valójában több jelentéssel is bír. Az emberi szerelem, a hűség és a barátság szövetsége mutatkozik meg a természet és az isteni rend oltalmazó háttere előtt. Egy mű, amely csendesen, suttogva beszél a legmélyebb emberi kötelékekről - és arról, hogy még a titkok is a mindenség fényében hordozzák súlyukat.
16. A pecsét
- 80 x 120 cm
- Olaj-arany-vászon
- 2025, Sitges/Barcelona
- Az alkotás a "Nagy Sándor 'Imperator Ultimus' - a mítoszok és a valóság nyomában" ciklus része
- ELKELT
A festmény az intimitás, a hűség és a szakrális szeretet metaforájának a kiterjesztése. Nem csupán egy történelmi epizód megjelenítése ez, hanem egy időtlen gesztusé, amelyben a szerelem, a barátság és az isteni rend egyetlen mozdulatban fonódik össze.
A vászon felső, opálos régiójában egy ciklámen, fukszia és vörös tónusokban izzó gömb lebeg: planétaszerű test, az érzelmek égi szimbóluma. Ez a lebegő szféra láthatóan egy másik dimenzióból ereszkedik alá, jelezve, hogy a két férfi, Alekszandrosz és Héphaisztion kapcsolata túllépett a földi barátság határain, s az éteri szeretet birodalmába emelkedett.
Alatta a szürke, fagyos hegyek szigorú horizontja húzódik. A rideg táj közepén azonban aranyló hegyorom emelkedik, oldalában egy sejtelmes, mindent látó szemmel: a transzcendens tanúval, az isteni tekintettel, amely előtt semmi sem maradhat rejtve. Ez a szem a történelem hallgatag tanúja: a szerelmesek szövetségét nem csupán a föld, hanem az ég is rögzíti.
A hegy tövéből felfelé törő aranyló vonalak az isteni energiák csatornái: az ég és a föld között mozgó fényfonalak ezek, amelyek a két ember kapcsolatát szentesítik. Ezek az aranyszálak a jóváhagyás jelei, az istenek áldásai.
A történet, amelyet Plutarkhosz megőrzött, itt festői allegóriává válik: "Héphaisztion ekkor tenyerében tartja Nagy Sándor arcát, és a király a gyűrűjével, majd ajkának érintésével pecsételi meg szerelmük kötelékét.”
A gömb a szenvedély planétája, a hegy az isteni tanú, a fényfonalak pedig a mindenség energiái, amelyek rögzítik az esküt.
Az „A pecsét” túl mutat egy intim pillanat szimbolikus leképezésén, vagy absztrakcióján. A pecsét itt egyetemes tanúságtétel: az emberi kapcsolatok legmélyebbjei – legyenek bármilyen titkosak – mindig az örökkévalóság fényében állnak.
17. Párhuzamos krónikák
- 80 x 40 cm
- Olaj-arany-vászon
- 2025, Sitges/Barcelona
- Az alkotás a "Nagy Sándor 'Imperator Ultimus' - a mítoszok és a valóság nyomában" ciklus része
- MEGVÁSÁROLHATÓ
Az alkotás az idő és a történelem tükörjátékát idézi meg: egyszerre utal Plutarkhosz klasszikus művére és Alekszandrosz kettős jellemére, amelyben a hódító erő és az emberi érzelmek feszülnek egymásnak.
A kompozíció szigorúan horizontális szerkezetre épül, mintha maga a vászon is két történetet hordozna egymás mellett. Fent, a bíborból és ciklámenből aláomló festékcsóvák az érzelmek elementáris jelenlétét idézik: a szenvedélyt, amely gyakran felülírta a hadvezér hideg stratégiáját. Ezek a színes zuhatagok nemcsak vért, szerelmet és haragot sejtetnek, hanem a történelmi személyiség belső, emberi törékenységét is.
A középső arany mező az isteni származás mítoszát és a kiválasztottság fényét jelzi. Ez az aranysáv egyszerre idézi a földi dicsőséget és az örökkévalóság ígéretét: Alekszandrosz hitét abban, hogy sorsa isteni eredetű, és hogy a világot uralni rendeltetett. Az arany ugyanakkor a teremtő erőt is jelképezi: azt a képességet, amellyel nemcsak rombolt és hódított, hanem alapított és épített – gondoljunk a magáról elnevezett városra, Alexandriára, amely az ókor legfényesebb központjává válhatott.
Az alsó régió zöldes-türkizes árnyalatai a föld és a tenger világát idézik: a hódítások tereit, azokat a birodalmakat, amelyek a hadjáratok során Alekszandrosz kezére kerültek. A színek tükröződése, vízszerű vibrálása a „párhuzam” gondolatát erősíti: ahogy Plutarkhosz is egymás mellé állította a nagy alakokat, úgy tükrözi itt egymást a föld és az ég, a hódító és az ember, az isteni mítosz és a földi valóság.
Az „Párhuzamos krónikák” így egyszerre működik irodalmi utalásként és jellemtükörként: a képben nemcsak Alekszandrosz életének összevetése más nagy alakokkal jelenik meg, hanem saját kettőségének felmutatása is. A horizontális rend a párhuzamokat, a színek zuhataga pedig a sors drámai súlyát teszi láthatóvá.
18. Mieza - A nimfák temploma
- 100 x 100 cm
- Olaj-arany-vászon
- 2025, Sitges/Barcelona
- Az alkotás a "Nagy Sándor 'Imperator Ultimus' - a mítoszok és a valóság nyomában" ciklus része
- MEGVÁSÁROLHATÓ
A ciklus egyik leglíraibb darabja előtt áll a néző, ez pedig a 'Mieza - A nimfák temploma' című festmény, mely az ifjúság szentélyét és a szellem gyökereit idézi fel.
Mieza, ahol az ifjú Alekszandrosz Arisztotelész szárnyai alatt nevelkedett, és ahol barátja, Héphaisztión oldalán a gyermekkor és a fiatalság legmélyebb tapasztalatait élte meg. A történelem tanúsága szerint Mieza nem pusztán egy iskola volt - Plutarkhosz szavaival „a nimfák szentélye” -, hanem egy liget, ahol a filozófia és a természet misztikus harmóniában egyesült.
A mű éppen ezért egy tájképi absztrakción túl a tudás, a barátság és a szerelem láthatatlan tintával rajzolódott térképe is.
A képmező színvilága ennek a kettősségnek a kivetülése: a zöldek mély, buja, ugyanakkor hamvas tónusai a természet örök életét és a nimfák láthatatlan jelenlétét idézik, míg a jobboldalt felragyogó éterien tiszta felület az ártatlanság szimbóluma. A kettő között egy törésszerű, függőleges vonulat húzódik: a barlang kapuja, vagyis a nymphaeum misztikus hasadéka, ahonnan az isteni inspiráció fakad. Ez a törés egyben határ: a fehér, tiszta mező a gyermekkor ártatlan világa és a szellemi, érzelmi, testi ébredés kertje között.
A ciklámen színű gömb, amely időtlenül lebeg a zöldes-kék térben, nem más, mint a szeretet, a vágy, a szellemi és érzelmi energiák szimbóluma. Ez a gomolygó, mégis tökéletes, földöntúli alakzat jelzi, hogy itt nem csupán oktatás folyt: itt szövődött az a bensőséges kötelék, amely Alekszandroszt és Héphaisztiónt egész életükre összekapcsolta.
A gömb egyaránt hordozza a tudás fényét és a szerelem melegét, a platóni értelemben vett philia és erosz közös esszenciáját.
A jobb alsó sarokban feltűnő aranyló foltok az antik szentélyek és oszlopcsarnokok emlékét idézik: a természet szívében rejlő isteni jelenlétet, amely az árkádsorok és barlangok misztériumát is körüllengte. Ez az aranyfény szakrális keret is.
A kép egészében a színek szimbolikája uralkodik: a zöld az élet, a növekedés, a természeti bujaság; a kék a mélység és a gondolat tisztasága; az arany az isteni fény; a ciklámen pedig az érzések rejtett magja. Az egymásba olvadó rétegek Mieza kertjének lüktető, időtlen atmoszféráját hozzák vissza.
Ez a festmény a ciklus lírai állomása: míg más képek a szenvedély, a harc és a tragikum tüzét is megragadják, itt a szemlélő a kezdetek szent helyére léphet, ahol a tudás és a szerelem, a filozófia és az ifjúság fényben és árnyban egyszerre született.
19. Bagoász csókja
- 80 x 41 cm
- Olaj-arany-vászon
- 2025, Sitges/Barcelona
- Az alkotás a "Nagy Sándor 'Imperator Ultimus' - a mítoszok és a valóság nyomában" ciklus része
- ELKELT
A képmező felső részén lebegő gömb - vörös, rózsaszín és fehér árnyalatokban izzó test - egyszerre idézi meg a vörös Hold teljességét és a csók intimitásának nyomát. Nem hideg égitestként jelenik meg, hanem húsba vájt, lüktető formaként, a vágy és a tiltott gyöngédség lenyomataként.
Ez a gömb nem más, mint az érintés emléke, a találkozás forró pecsétje.
A háttér mély sötétzöld - a smaragd, a jáde, a malachit és a verdelit ásványok tónusaiban - és fekete rétegei erdei homályt, buja és veszélyes mélységet sugallnak. Ezek között fehér sávok hasítanak végig, amelyek a tisztaság és ártatlanság felvillanásai. A két erő - a buja sötétség és a szűzi fehérség - egymásnak feszül, és a képmezőben kissé balra születik meg az ég irányába nyújtózó színrobbanás: élénk bíbor, fukszia és arany: a csók tiltott szenvedélyének vizuális lenyomatai. Mindez voltaképpen egy függőleges oltárt mintáz, amelyen a vágy és a kegyelem áldozata egyszerre történik, emelkedik a magasba.
Hürkániában járunk, ahol Nabarzanes – Dareiosz király gyilkosának egyike – egyetlen ajándékkal kérte saját megváltását: Bagoász szépségével. A források szavai szerint az ifjú előbb Dareiosz király, később Alekszandrosz kedvese volt. A kegyelem és a szenvedély különös összefonódása mutatkozik itt meg: Bagoász nemcsak testével, de könyörgésével is megmentette egykori urát. A kegyetlen történelmi tény mögött ott húzódik a szelíd, de hatalmas erő: a szépség hatalma, amely fegyvereknél, csatáknál erősebb.
A festmény egyszerre ábrázol egy szerelmi gesztust, és egy politikai, erkölcsi és emberi csomópontot.
Ez a mű egy látszólag jelentéktelen pillanatnak állít emléket: a hódító nyilvánosan úgy csókolja meg a rabszolgáját, mint a feleségét. Azonban Alekszandrosz és Bagoász történetének létezik ennél egy jóval emelkedettebb olvasata is: a gyengédség képes belépni a hatalom rideg köreibe, és ott, ahol kardokkal döntöttek birodalmak fölött, egyetlen csók is sorsokat fordított.
20. Consiliatus Imperius
- 100 x 81 cm
- Olaj-arany-vászon
- 2025, Sitges/Barcelona
- Az alkotás a "Nagy Sándor 'Imperator Ultimus' - a mítoszok és a valóság nyomában" ciklus része
- MEGVÁSÁROLHATÓ
A „Consiliatus Imperius” című festmény a hatalom és az intimitás kettősségét ragadja meg: azt a feszültséget, amikor a történelem színpadán az emberi érzések, a ragaszkodás és a szépség is szerephez jutnak. Alekszandrosz és bajtársa, Euxenippusz egymásra találásáról mesél.
A felső régióban egy éles, erős zöldben játszó folyamban arany zuhatag ereszkedik alá: ekkor az égi szférák fényei oldódnak le a földre. A zöldek a fiatalság és a friss erő jelképei, amely Euxenippusz alakjának metaforájaként is értelmezhető, míg az arany csillanásai a kiválasztottság ígéretét hordozzák - ám töredezett, szétfoszló fényük azt sugallja, hogy itt valami hiányzik a teljes ragyogásból.
A bal felső sarokban lángoló vörös tömb lüktet, a szenvedély és a vágy színfoltjaként megragadja a tekintetet: benne van az erő, a fény, és a valódi karizma - mindaz, amihez a fiatal Euxenippuszt mérték.
A kompozíció közepén márványszerű, érzéki finomsággal kivitelezett sáv halad át, amelyet alul és felül, mintegy keretet szabva, súlyos aranyberakás szegélyez: egy választóvonal a földi valóság és az ég által elrendelt kapcsolatok között. Az arany az isteni rend jelenlétét idézi: emlékeztetve arra, hogy még a legszemélyesebb kötelékek is a történelem nagy szövetének részei.
A címben a „conciliatus” a barátot, a bizalmas szeretőt idézi, míg az „imperius” a birodalmi távlatot jelöli. A mű így két szférát kapcsol össze: a hatalom nyilvános világát és az intim, törékeny emberi viszonyokat.
A vászon egyszerre idézi fel a diadalok árnyékában megbúvó személyes történeteket és azt a misztériumot, amelyben a történelem és az érzelem elválaszthatatlanul összefonódik.
20.1. Hephaisztion álma
- 120 x 80 cm
- Olaj-arany-vászon
- 2025, Sitges/Barcelona
- Az alkotás a "Nagy Sándor 'Imperator Ultimus' - a mítoszok és a valóság nyomában" ciklus része
- MEGVÁSÁROLHATÓ
A „Hephaisztion álma” című festmény a ciklus egyik legrejtélyesebb darabja: ahol a barátság, a sors és a végzet sejtelmes összefonódása kap képi formát.
A vászon mitikus látomásként tárja elénk azt a belső vívódást, amely Hephaisztion ifjúkorát kísérte, amikor Miezába küldte az apja Arisztotelészhez tanulni. Az álom motívuma egyszerre jóslat és belső prófécia, amely már előre megrajzolta az életút fő állomásait: a találkozást Alekszandrosszal és a tragikus véget, amelyet Roxána árulása hozott.
A kompozíció alsó részén egy fehér tengeri öböl nyugalma terül el, a part felé tart egy aranyszínű rája, mint az álom hírnöke, aki az üzenetet közvetíti. A háttérben emelkedő vöröslő tömb – a Vermion-hegység misztikus szimbóluma – egyszerre idézi meg a föld ősi erejét és a jövendő küzdelmek előérzetét. Az izzó, gomolygó gömb, amelynek színeiben a vörös ezernyi árnyalata lüktet, a sors tüzes magjaként már az álomban is megjelenik: egy találkozás ígérete, és egyben a végzet jelképeként.
A zölddel borított felső régió a természet határtalan, szinte időtlen erőit képviseli, melyek fölé a fény aranyló ragyogása borul. Az álom itt nem pusztán Hephaisztion személyes élménye, hanem egy olyan mitikus látomás, amely összekapcsolja az emberi létezést az isteni erőkkel.
A festmény így egyszerre mesél a hűségről és az árulásról, a barátság tisztaságáról és a végzet elkerülhetetlenségéről. A „Hephaisztion álma” olyan vízió, amelyben az ifjú barát még nem tudja, hogy a mögötte felragyogó gömb nemcsak életének legfontosabb találkozását jelzi, hanem a végkifejlet hordozója is egyben.
21. A párna
- 93 x 72 cm
- Olaj-arany-vászon
- 2025, Sitges/Barcelona
- Az alkotás a "Nagy Sándor 'Imperator Ultimus' - a mítoszok és a valóság nyomában" ciklus része
- MEGVÁSÁROLHATÓ
A mű a tudás és az álom határmezsgyéjén bontakozik ki, ahol a gyermekből férfivá érő Alekszandrosz képzelete összekapcsolódik Arisztotelész tanításaival. A miezai akadémia hálóhelyiségei egyszerre valóságos és szimbolikus terek: a nappal a tudományok szigorú rendjéé, az éjjel pedig az álmok végtelen horizontjáé.
Arisztotelész, aki filozófiát, orvostudományt, matematikát és művészeteket egyaránt tanított, minden tudásával előkészítette tanítványa szellemét, de a képzelet szárnyát a fiú önmaga bontotta ki.
A vászon felső részében kibomló pirosas-rózsaszín virágok egy egzotikus táj ígéretét hordozzák. Nem csupán álomszerű motívumok: közvetlen előképei annak a virágmezőnek, amely az „India” című festményen teljes pompájában bontakozik ki. Így válik a párna alatti álom látomássá, amelyben már benne rejlik a későbbi expedíció végpontja - India, a titokzatos Kelet. A két festmény szoros összekapcsolódása jelzi: ami itt csupán álom és sejtelem, az ott beteljesült valóságként áll előttünk.
A legenda szerint Alekszandrosz párnája alatt Homérosz Iliásza nyugodott, Arisztotelész jegyzeteivel. Ez a könyv nemcsak a katonai erények forrása volt számára, hanem az ismeretlen világok iránti vágy megerősítője is.
Az aranysáv a kompozíció középvonalában a tudás és az isteni rend szimbóluma: az a szellemi örökség, amelyet tanítójától kapott, s amely később a hadvezérben hódítások formájában teljesedett ki.
Az alul elterülő vörös mező a vér és az áldozatok árnyékát idézi, míg a fölé boruló zöld, erdőszerű textúrák az ismeretlen világ rengetegét vetítik előre. India még álomként jelenik meg, de már formát kap a képzeletben.
Az „A párna” így kettős látomás: a pihenés intimitása összefonódik a világhódító terv megszületésével. Az „India” című festményben hangsúlyosan visszatérő virágmotívumok itt még csak sejtetik, de már meg is alapozzák a történelmi expedíció végpontját. A gyermeki álom tehát magában hordozza a birodalom születését - az álomból történelem lesz.
22. India
- 140 x 140 cm
- Olaj-arany-vászon
- 2025, Sitges/Barcelona
- Az alkotás a "Nagy Sándor 'Imperator Ultimus' - a mítoszok és a valóság nyomában" ciklus része
- ELKELT
Az „India” című festmény Náray Tamás sorozatában a felfedezés és az idegenség varázsát önti vászonra, ahogy Alekszandrosz és serege először találkozik a keleti világ bujaságával. A kép tobzódik a színekben: a vibráló zöldek és harsogó rózsaszínek a dzsungel burjánzó növényzetét idézik, ahol a mályvafák és egzotikus virágok szirmain játszik a fény. A virágok úgy robbannak ki a festmény síkjából, mintha maguk is élő organizmusok lennének, amelyek a hódítók szeme elé tárják az ismeretlen föld csodáit.
A vásznon megjelenő növényi formák azonban nem csupán botanikai látványt nyújtanak, hanem allegorikus jelentést is hordoznak. Az orchidea rózsaszíntől a bíbor és a viola árnyalatáig tündöklő szirmok a szépség és a törékenység szimbólumai: azokat a pillanatokat idézik, amikor a hadjárat vérrel írt krónikái közé ékelődik a természet lenyűgöző nagylelkűsége.
Alekszandrosz seregei számára India egyszerre volt földi paradicsom és kegyetlen próbatétel. A festmény középpontjában vibráló virágkavalkád nem csupán a természeti gazdagság ámulatát mutatja, hanem a hódító pillanatnyi békéjét is: azt az állapotot, amikor a háborúk közepette a lélek megpihen a szépség láttán.
A műben rejlő paradoxon abban ragadható meg, hogy míg a hadjárat keserű emlékeket hagyott hátra, az emlékezetben mégis India mesebeli tájai és virágai maradtak meg. A vörös árnyalatok az alsó régióban ugyanakkor az áldozat és a küzdelem feloldhatatlan jelenlétét sejtetik, emlékeztetve arra, hogy a szépség ára mindig együtt jár a pusztítás emlékével.
Az „India” több, mint egy távoli földrajzi világ ábrázolása, inkább egy belső tükör: Alekszandrosz lelki világának lenyomata is, amely egyszerre szomjazott a hódításra és vágyott a szépség harmóniájára. Egy olyan idealisztikus világra, ahol a kard árnyékában is kivirágzik az isteni természet.
23. A szúzai menyegző
- 100 x 100 cm
- Olaj-arany-vászon
- 2025, Sitges/Barcelona
- Az alkotás a "Nagy Sándor 'Imperator Ultimus' - a mítoszok és a valóság nyomában" ciklus része
- ELKELT
A mű történeti és tartalmi kettőssége egyaránt megragadja a nézőt. A képmezőből kiemelkedik egy élénk színekben pompázó éteri gömb: lángoló szív dobog a végtelen tér mélyén, mely láthatóan az erőszak és a kényszer keserű ízét is hordozza. A gömb bíbor, fukszia és aranyló színei nem csupán a vágy és a szerelem forróságát mintázzák, hanem elnyomják és elutasítják a mindent eluraló szürkeséget is. A kör forma, amely önmagába tér vissza, itt egyszerre a menyegzői oltár, a házasság szakrális pecsétje, és egy olyan egység jelképe, amely születése pillanatában is törékeny, belső határokkal teli.
A mű történelmi hátteréről: a szúzai menyegzőben Alekszandrosz a birodalom egységét próbálta szimbolikusan megteremteni: saját magát Dareiosz király lányával, Sztateirával kötve össze, katonáit pedig perzsa nemesi családok sarjaival.
Az absztrakt ábrázolásban ezért a háttér voltaképpen két világ szövete. Bal felén a szürkés, fakó rétegek a makedón rend rideg fegyelmét, a hellén kultúra katonás struktúráit idézik. Jobb oldalt sötét, aranyba játszó, mélybarna és fekete színek villódznak, itt a perzsa udvar pompájának és idegenségének lenyomata feszül. A két oldal találkozása nem simulékony átmenet, hanem törésvonal, amelyben az ünnepelt menyegző mögött máris ott rejlik a valóság ígérete.
A gömbből lefelé omló rózsakvarc pigment pászmák olyanok, mint az új szövetségek gyökerei, melyek a földbe kapaszkodnak. Ám ezek a színes foszlányok nem erősödnek meg, nem állnak szilárdan: inkább szétmállanak a képmező felszínén. Ez a mozdulatlan csorgás jelképezi a házasságok törékeny természetét - azt, hogy a nagyhatalmi színjáték, amelyben makedón harcosok és perzsa hercegnők kezeit egymásba illesztették, valójában gyökértelen maradt.
A festmény, miközben nem a házasság diadaláról, hanem egy törékeny illúzióról mesél, mégis az örök egybefonódás lenyomatát hordozza.
Ez a mű jóllehet nem egy "ünnepi tablókép", hanem egy történelmi illúzió tragédiájának képi lejegyzése, ennek ellenére hitet tesz az igazi lángolás és szerelem és annak mindent felülíró megpecsételése mellett. Így a gömb lángja nem más, mint a béke fénye. A sötétlő ecsetvonások szétcsorgása pedig arról beszél, hogy van, ami megállíthatatlan, ez pedig nem más, mint az igazi szerelem.
24. A Vermion-hegy legendája
- 100 x 100 cm
- Olaj-arany-vászon
- 2025, Sitges/Barcelona
- Az alkotás a "Nagy Sándor 'Imperator Ultimus' - a mítoszok és a valóság nyomában" ciklus része
- MEGVÁSÁROLHATÓ
A vászon mondanivalója úgy tárul fel a nézője előtt, mintha az istenek képzeletbeli, színarany függönyét húzták volna félre: baloldalt a pergamenszerű, áttört textúra fémes csillogással omlik alá, akár egy színházi kulissza, amely mögül a mítoszok színtere bomlik ki.
A képmező centrumában a tenger végtelen kékje és az ég türkiz ragyogása olvad össze, azaz a halandó világ horizontjának két eleme válik eggyé, amelyen túl már csak az Istenek birodalma létezik.
A kompozíció súlypontjaként a hegy vöröslő orma tör a magasba: lángoló gránit, mely a bolygó méhéből egy titokzatos erő lökéshullámaként született: a Vermion-hegy, a szent csúcs, amelyet az antik hagyomány szerint az istenek kezei emeltek ki a föld mélyéből. Vöröse a tűz, a vér és az isteni energia színe – egy mágikus jel, amely már messziről menedéket ígér a hajósoknak, s amelyről a homéroszi eposzok is énekeltek.
A monumentális arany sáv és a vörös hegycsúcs között festői gesztusrendszerrel keltett feszültség a titok és a kinyilatkoztatás találkozása: a tudás átadásának aktusát jeleníti meg a művész: hiszen itt, a Mieza nevű szentély árnyékában, a Vermion-hegy lejtőin alakult meg az akadémia, ahol Alekszandroszt és kortársait - Ptolemaioszt, Héphaisztiont, Kasszandroszt - bölcsességre, stratégiára, s a világ meghódítására tanították. A hegy tehát egyszerre válik ekképpen a tudás forrásává és a hatalom jelképévé: aki a csúcsára hág, azt az istenek védelmével ruházzák fel.
A teljes képmező voltaképpen egy szakrális színpad: baloldalt a függöny, középen a játszó tér maga a lángoló hegy, körülötte pedig a kék ég végtelenje látható. Bár az istenek jelenléte nem ábrázolódik konkrét alakban, a néző mégis maga is részesévé válik e misztériumnak: érzi, hogy a vászon túloldalán időtlen tudás várja azt, aki elég bátor ahhoz, hogy a hegy csúcsára feljusson.
A „Vermion-hegy legendája” nem pusztán egy képzeletbeli táj absztrakt ábrázolása, hanem egy vizuális invokáció: a hellenizmus születésének, a tudás misztériumának és az emberi sors isteni érintésének allegóriája.
25. Kezdet
- 100 x 100 cm
- Olaj-arany-vászon
- 2025, Sitges/Barcelona
- Az alkotás a "Nagy Sándor 'Imperator Ultimus' - a mítoszok és a valóság nyomában" ciklus része
- MEGVÁSÁROLHATÓ
A „Kezdet” című festmény a 'Nagy Sándor - Imperator Ultimus’ sorozat belső tengelyében áll, ahol az isteni eredet legendája fokozatosan átadja helyét a történelmi cselekvésnek.
A vászon középpontjában felragyogó gömb egyszerre hordozza a születés titkát és az elrendelt sors súlyát.
Ez a motívum - mely Alekszandrosz belső útvesztőit is szimbolizálja, önmagába visszaforduló érzelmei gomolygásában - magában tartja mindazt, ami előtte történt, és mindazt, ami utána következik: Olümpia látomásait, Zeusz álomszerű közelségét, valamint Alekszandrosz megállíthatatlan útját a tengereken és a birodalmakon át.
A lángoló háttér nem pusztán a születés fényét jelképezi, hanem azokat az energiákat is, amelyek már előre vetítik a háborúk és hódítások hevét. A gömb körüli kavargás a jövő forgatagát sejteti: a dicsőség és a veszteség, a győzelmek és az áldozatok mind benne rejlenek a szinte felrobbanó pillanatban.
A „Kezdet” című alkotás így hidat képez a mitikus eredettörténet és a földi történelem között. Olyan átmeneti állapotot ábrázol, amikor a legendából lassan valóság lesz, s a fiúból, aki még csak ígéret, megszületik a hadvezér, aki a világot akarta uralma alá hajtani.
26. A makedón bárka
- 146 x 96 cm
- Olaj-arany-vászon
- 2025, Sitges/Barcelona
- Az alkotás a "Nagy Sándor 'Imperator Ultimus' - a mítoszok és a valóság nyomában" ciklus része
- MEGVÁSÁROLHATÓ
Nem minden győzelem vezethet diadalhoz – van, amikor a történelem sodrása visszafordítja a hódítót. A festményen a bárka nem előrenyomulásról mesél, hanem a kényszerű visszatérésről: arról a pillanatról, amikor Alekszandrosz már nem uralja a sorsot, hanem maga is utassá válik benne. A folyó sodrása elragadja, a lángoló partok mögötte maradnak, s előtte az aranyló, de akkor még bizonytalan jövő tűnik fel.
A vörös tömb a lázadó sereg indulatát és az áldozatokat idézi: a Hüphaszisz partján megálljt parancsoló katonák dühét, akik a monszun esőitől, a mérhetetlen veszteségektől és a végeláthatatlan indiai tájtól megtörve fellázadtak uralkodójuk ellen. A kompozíció baloldali lángfala ennek a pontnak a megmásíthatatlanságát jelöli – innen nincs tovább, itt szakad meg az út, amely a világ végéig vezetett volna.
A középen lebegő, négyzet alakban bronzfényben aranyló motívum egyértelműen a bárkát szimbolizálja: törékeny, de isteni fényben ragyogó jelkép, amely magán hordozza a sors elrendelését. A víz kék és zöld tónusai a folyó sodrását, az idő és a történelem ellenállhatatlan erejét jelenítik meg – azt a kényszerűséget, amelynek még egy világhódító sem állhat ellen.
Jobboldalt a fénybe boruló arany mező egyszerre jelent reményt és végzetet. A makedón uralkodó visszatérésének útja, amely ugyan lezárja az indiai hadjáratot, de új korszakot nyit a hellenisztikus világban. A sziklák hegyszerű kéksége kapukat állít: a kijáratot Indiából, amely nem győzhető le teljesen, legfeljebb csak megérinthető.
A festmény miközben egy történelmi eseményt idéz fel, egyfajta metafizikai tanulságot is mutat: a bárka az emberi akarat és az isteni rend határán lebeg. Alekszandrosz bár eljutott a világ széléig, végül maga is a sors bárkájának utasává vált, amely visszavezette őt a hódítás lángjaitól az elmúlás fényébe.
27. Bevonulás Babilonba
- 120 x 120 cm
- Olaj-arany-vászon
- 2025, Sitges/Barcelona
- Az alkotás a "Nagy Sándor 'Imperator Ultimus' - a mítoszok és a valóság nyomában" ciklus része
- MEGVÁSÁROLHATÓ
Amikor Alekszandrosz serege bevonult Babilonba, a történelem egyik legnagyobb fordulópontja bontakozott ki. A festmény ezt a pillanatot nem a harc brutalitásán keresztül idézi fel, hanem a teremtői és földi rend összefonódásában. A kompozíció bal felső sarkában kavargó kék „időkerék” az égi jelet, a holdfogyatkozást jeleníti meg, amelyet a perzsák végzetnek, Alekszandrosz viszont isteni igazolásnak olvasott. A szétágazó sugarak az isteni döntést vetítik a vászon egészére, kijelölve a hódítás elkerülhetetlen útját.
Az alsó régiókban a vörös és a kék egymásnak feszülése a guagamélai ütközetet idézi. A vörös a vér és a veszteség színe, a kék ezúttal a stratégia higgadtságát és a győzelem tisztaságát hordozza. Ám a festőkéssel mesterien megrajzolt átcsorduló tónusok összesimulása mégis békét sugall, mintha a küzdelem zaja elhalkult volna, és helyét a rend nyugalma vette volna át.
A jobb oldalon kibontakozó aranymező Babilon kapuit, a gazdagságot és a békét idézi. A szakrális fény mintegy feloldja a háború tragikumát, az Istár-kapu motívuma pedig szimbolikusan megnyitja az utat az „Ázsia királyává” kiáltott uralkodó előtt.
A kép látszólag egy hódítás egy állomásáról szól: arról a ritka történelmi pillanatról mesél, amikor a legnagyobb győzelem a legkevesebb áldozattal járt. Alekszandrosz látva Babilónia káprázatos gazdagságát és népét megkegyelmezett: mindent érintetlenül hagyott. Ezáltal a mű arról mesél, amikor a világi diadal egybeesett az isteni rend beteljesülésével.
28. Babilon falai előtt
- 100 x 81 cm
- Olaj-arany-vászon
- 2025, Sitges/Barcelona
- Az alkotás a "Nagy Sándor 'Imperator Ultimus' - a mítoszok és a valóság nyomában" ciklus része
- MEGVÁSÁROLHATÓ
A vöröslő magaslat, amely az éjszaka árnyai fölé emelkedik, azokat a beteljesületlen terveket jelképezi, amelyek Alekszandrosz elméjében még ugyan izzottak, miközben ereje már fogytán volt.
A kompozíció függőleges tengelye – a fehér szakrális oszlop – kettéhasítja a teret, határt húz az ég és a föld, az emberi akarat és az isteni ítélet között. Egykor az aranytól övezett világ királya volt Alekszandrosz, most azonban az éteri tér maga válik az új megteremtésének kezdeményezőjévé.
A vörös négyszög, a karmazsin oltár rendíthetetlenül áll az isteni akarat középpontjában.
Alekszandrosz Babilon falai előtt a saját halandóságán kívül a jövőt is látta.
A vászon arany-fekete-vörös dialógusa így válik mementóvá: mindnyájan csak átutazók vagyunk a történelem falai között.
29. A megtartó kegyelem
- 60 x 60 cm
- Olaj-arany-vászon
- 2025, Sitges/Barcelona
- Az alkotás a "Nagy Sándor 'Imperator Ultimus' - a mítoszok és a valóság nyomában" ciklus része
- ELKELT
30. A Nap védelmében
- 92 cm ⌀
- Olaj-arany-vászon
- 2025, Sitges/Barcelona
- Az alkotás a "Nagy Sándor 'Imperator Ultimus' - a mítoszok és a valóság nyomában" ciklus része
- ELKELT
A kör alakú vászon formája önmagában is szakrális jelentéssel bír: az örökkévalóság, a teljesség és az isteni körforgás szimbólumaként jelenik meg a nézője előtt. Ebben az univerzális keretben bontakozik ki a kompozíció, amely egyszerre föld, tűz és égi sugárzás – azaz a világ minden eleme egyesül benne.
A rusztikus fraktúrák középpontjában a vörös és arany lángolása uralkodik, mintha maga a Napisten lépett volna elő a vászon mélyéből. A tűzvörös háttér nem pusztán a csaták hevét vagy az emberi áldozatok vérét idézi, hanem az isteni jelenlétet, amely Alekszandroszt minden emberi sors fölé emelte. A színt átszelő kék vonulat a sivatagban megtalált víz, a létezés és megtisztulás útja, amely kettéválva tárja fel az „Aranyhegy” ragyogó alakzatát – a mítosz és valóság határán álló szentélyt, ahol Héphaisztion és Alekszandrosz megpecsételték egymás sorsát.
A képben az ellentétek párbeszéde ragadható meg: a vörös eksztázisa és a kék nyugalma, a föld sötét tónusú teste és a fentről aranyként aláhulló isteni elrendelés. Ez a drámai feszültség Alekszandrosz belső útkeresését idézi: a hadvezér, aki birodalmakat zúzott szét, itt önmagát tárja fel a Napisten színe előtt.
A festmény a szívai oázis titkát őrzi: a pillanatot, amikor a halandó férfi istenséggé emelkedik. A Nap védelme nem pusztán áldás, hanem felhatalmazás: a világot uraló isteni rend részévé részévé teszi Amon-Ré fiát.
A vászon kör alakja így nemcsak keret, hanem kozmikus pecsét is: a Napisten által kijelölt sors, amely mindörökre bezárul Alekszandrosz alakja köré.
31. Átkelés a Boszporusz deltán
- 60 x 60 cm
- Olaj-arany-vászon
- 2025, Sitges/Barcelona
- Az alkotás a "Nagy Sándor 'Imperator Ultimus' - a mítoszok és a valóság nyomában" ciklus része
- ELKELT
Az ‘Átkelés a Boszporusz deltán’ című alkotás első pillantásra a fény diadalát tárja elénk: az aranysárgán tündöklő horizont a tengeröböl fölött ragyog, a kék és arany festékrétegek vibrálása a delelő nap sugarait szórja a vízre. Ám a kép alsó régiójában a vérvörös, függőleges festékzuhatag drámai kontrasztként tör elő – a történelem árnyát hozva ebbe a ragyogásba.
Ez az a pillanat, amikor Alekszandrosz átkelt a Boszporusz deltán, hogy elfoglalja Konstantinápolyt. A város falai mögött még őrzik Nagy Konstantin emlékét – a kivételes császárét, aki a város névadója volt, s aki a legenda szerint Alekszandrosz anyjának rokona. Innen származott Pórosz is, a hódító bajtársa, barátja. Talán e kötelékek miatt – s talán az isteni sugallatra hallgatva – a hódító megkegyelmezett a városlakóknak. A vérvörös festéknyaláb, amely nem éri el az aranyló horizontot, itt nem pusztításra, hanem a megtartott élet árnyalt feszültségére utal: a kard élén táncoló kegyelemre.
A kompozíció kettőssége – a ragyogó égbolt és a vörössel átitatott előtér – a hatalom természetét idézi: a dicsőség és a veszély, a fény és a vér örök szövetségét. Az aranyló felületek és a rusztikusan felhordott vörös textúrák együtt alkotják a történelem eleven szövetét, melyben a hódítás pillanata örökre ott lüktet.
32. Alekszandrosz és Pórosz
- 100 x 100 cm
- Olaj-arany-vászon
- 2025, Sitges/Barcelona
- Az alkotás a "Nagy Sándor 'Imperator Ultimus' - a mítoszok és a valóság nyomában" ciklus része
- MEGVÁSÁROLHATÓ
Némely diadal nem a legyőzött elpusztításában teljesedik ki; van, amikor a győzelem igazi fénye a másik ember nagyságának elismerésében ragyog fel.
A Hüdaszpész folyó mentén vívott csata után Alekszandrosz nem csupán hadvezérként, hanem félistenként állt ellenfele fölé: Póroszt, a bátor és rendíthetetlen indiai királyt nem pusztította el, hanem méltóságát meghagyva maga mellé emelte.
A vászon tüzes vörösei a csata hevét, a vérrel és izzadtsággal átitatott ádáz küzdelmet idézik. A lobogó színekből előtörő aranyló folyamok már egy másik dimenziót nyitnak meg: az isteni energiák áramlását, amelyek Alekszandrosz döntését vezették. Pórosz a szürke, sziklás tömbként jelenik meg: mozdíthatatlan, büszke, ereje nem omlott össze a vereséggel sem.
A kompozíció jobb oldalán megjelenő négyzet, az oltári szentség szimbóluma, a királyi méltóság és az isteni rend felé mutat: a győztes és a legyőzött közös történelmi sorsának pecsétje. A horizontot kettészelő aranysáv a két uralkodó kapcsolatát emeli ki: Alekszandrosz gesztusát, amellyel Pórosz életét és trónját megőrizte, s ezzel örökre helyet adott neki a történelem lapjain.
A festmény miközben drámai gesztusokkal a Hüdaszpész menti diadalról mesél, mesél az emberi jellem két arcáról is: az egyik a könyörtelen hódítóé, a másik a nagyságot tisztelni képes királyé. Ez a kettősség az, amely Alekszandroszt a híres hadvezérből mítoszteremtő erővé emeli.
33. A megbocsátás
- 100 x 100 cm
- Olaj-arany-vászon
- 2025, Sitges/Barcelona
- Az alkotás a "Nagy Sándor 'Imperator Ultimus' - a mítoszok és a valóság nyomában" ciklus része
- MEGVÁSÁROLHATÓ
A történelem lapjain a hadvezérek legtöbbször vérrel, rombolással és bosszúval írják be nevüket, de néha egyetlen gesztus – a kegyelem – erősebb visszhangot kelt, mint a legnagyobb győzelem.
Babilon falai előtt, a világ leggazdagabb városának kapujában Alekszandrosz olyan döntést hozott, amely túlmutatott a hadászat törvényein: megkímélte a várost, és megbocsátott annak védelmezőjének, Mazaeusznak.
A festmény izzó vörösei és aranyló ragyogása a hódítás diadalát és Babilon pompáját idézik, mégis a kép középpontjában a hideg, kéklő folyam áll. Ez a folyó választja el a győztest a legyőzöttől, a könyörületet a bosszútól. Mintha a víz a megbékélés útját mutatná, amely képes hűteni a lángoló indulatokat.
A horizonton árnyként tűnik fel a Vermion-hegy jellegzetes csúcsa, emlékeztetve Arisztotelész tanításaira: az élet tiszteletére.
Azonban a látszólag nyugodt felszín alatt ott izzik a magma: a sértett méltóság, a győztes gőgje és a legyőzött félelme. A festmény feszültsége ebből a kettősségből születik: a nyugalom illúziója és a belül forrongó tűz egyszerre vannak jelen.
A bal oldali sötét tömbök a veszély árnyékát hozzák: emlékeztetnek arra, hogy a megbocsátás soha nem egyenlő a felejtéssel. A győztes és legyőzött között húzódó határ éppoly törékeny, mint a festményen a hideg kék és az izzó vörös találkozása.
A művész képe arra kérdez rá, vajon a kegyelem valóban hidat épít-e, vagy csupán ideiglenes béklyót tesz a gyűlöletre.
Alekszandrosz megbocsátása Mazaeusznak példaértékű gesztus volt, ám az emberi természetet ismerve a kérdés ott marad: lehet-e egy ellenségből valódi szövetséges?
34. Roxána
- 100 x 100 cm
- Olaj-arany-vászon
- 2025, Sitges/Barcelona
- Az alkotás a "Nagy Sándor 'Imperator Ultimus' - a mítoszok és a valóság nyomában" ciklus része
- MEGVÁSÁROLHATÓ
Ez a rendkívül komplex mű a 'Nagy Sándor - Imperator Ultimus' ciklus nehéz, drámai állomása: mert nem csupán Alekszandrosz életútjának egy mozzanatát ragadja meg, hanem a női sors ősi archetípusát is: a szerelem és a halál, a vágy és a végzet örök összefonódását.
Ugyanakkor az alkotás egy érzelmi háromszöget is vizualizál, mely egyszerre idéz meg egy szerelmi drámát és egy szakrális ikonográfiát: a festő a földi érzelmeket az időtlen mítosz szintjére emeli. A háromszög nem zárul be, hanem nyitott marad - jelezve, hogy a kapcsolatok dinamikája sosem talált megnyugvást, és végül tragikus lezárásba torkollott - s ezzel a háromszög-szimbolikával a mű nemcsak Roxánát jeleníti meg, hanem Alekszandrosz érzelmi univerzumát bontja ki: a szenvedély, a barátság és a hatalom három csúcsa közötti örök feszültséget.
A felső regiszterben a sárgás-arany horizont, majd a fölötte gomolygó fényes égbolt egy ígéretet, egy reményt sejtet – Roxána sorsa kezdetben valóban a diadal és a felemelkedés ígéretét hordozta. A baktriai leány, akinek szépsége legendává vált, Alekszandrosz szívét rabul ejtette: a házasságukban egyesült Kelet és Nyugat, a makedón és a perzsa világ.
Ám a festmény lényege nem a horizontban rejlik, hanem a centrum sötétlő hasadékában, amely a női princípium mélyére utal. Ez a fekete tér, amelyet az alkotó merészen a női nemiség szimbólumaként is megidéz, egyaránt utal az élet forrására és a pusztulás örvényére.
Egy anya az élet lehetőségével a halál kötelező voltát is megadja.
Roxána alakjában egyszerre testesül meg a termékenység, a szerelem és a tragikum. Az életet adó anya, aki IV. Alekszandroszt a világra hozta, s egyben az a nő, akit végül börtönbe zártak, és gyilkosság áldozata lett - így maga is egyfajta áldozati barlanggá, az élet és a halál színhelyévé vált. Ám ez a sötétlő mélység nem pusztán Roxána testiségét, hanem a kapcsolat sötét, féltékenységgel terhes oldalát is hordozza. Körülötte vöröses, karmazsin tónusok lüktetnek: a szerelem lángjai, Alekszandrosz rajongásának jelei. Ez a vörös azonban nem egyenletes: hol felfénylik, hol elhalványul, a szenvedély és a bizonytalanság pulzálását mutatja.
A vörösek és feketék közé hasító türkiz foltok, mint sebbe villanó égi fények: egyszerre jelképezik a remény rövid fellobbanását, és a sors kíméletlen irányváltásait, de Héphaisztión szellemi és lelki jelenlétéhez is kapcsolódik. A hideg fények nem csupán a racionális gondolkodást és a hadvezéri társiasságot idézik, hanem a férfiak közötti intim kötelék időtlen tisztaságát is.
Roxána történetében a hatalom és a szerelem végzetes elegyet alkotott: a kezdeti isteni ajándék végül politikai intrikák és férfiak hatalmi harcának martaléka lett.
A festmény színvilága - a vörösben lobogó szenvedély, a sötét mélybe zuhanó veszedelem és a horizont ígéretét sejtető arany – egy teljes életsorsot foglal össze. A fekete és vörös - Roxána: a testiség, a szenvedély, a féltékenység; a türkiz - Héphaisztión: a barátság, a szellemi közösség, a tisztaság; és az arany - Alekszandrosz: a király, akit a két erő széttép, miközben saját sorsát is a végzet felé sodorja.
Roxána alakja így nemcsak történelmi figura, hanem archetípus is: a szépség, amely felemel és romlásba sodor; az anya, aki életet ad és veszít; a királyné, aki diadalt és pusztulást egyaránt megtestesít.
35. Théba elfoglalása
- 80 x 80 cm
- Olaj-arany-vászon
- 2025, Sitges/Barcelona
- Az alkotás a "Nagy Sándor 'Imperator Ultimus' - a mítoszok és a valóság nyomában" ciklus része
- MEGVÁSÁROLHATÓ
Vannak városok, amelyek nemcsak köveikben, hanem legendáikban is élnek tovább - Théba ilyen volt. A görög világ egyik legpompásabb települése, fehér mészkőből és színes, pasztellfényű bazaltdíszítményekből épült: ragyogó város, amely egykor a hősök földje volt.
Ám amikor Alekszandrosz a város elé állt, hogy csatlakozzanak a Korintoszi Szövetséghez, a thébaiak inkább ellene fordultak, és a perzsa uralkodóban vélték felfedezni szabadságuk zálogát.
A festmény lángoló, vörös ege mintha Plutarkhosz sorait idézné: „még az ég is vöröslött a thébaiak vérétől”. Az alsó fehér sáv a város ártatlanságát sugallja – annak a poliszok között egyedülálló kulturális központnak a tisztaságát, amely bár katonailag gyengébb volt, mégis rendületlenül szembeszállt a makedón királlyal. A vászon középső részén felfelé törő formák két épületegyüttest idéznek: Kadmeia erődjét és Pindarosz házát - azt a két építményt, melyet Alekszandrosz parancsára nem romboltak le.
Az izzó vörös és a vakító fehér közötti feszültség nem csupán a pusztítás és az ártatlanság drámája. A kettősség magában rejti a politikai számítást is: Théba példája elrettentésül szolgált minden más görög városnak. A kegyetlen vérfürdő így vált stratégiai eszközzé, amelyet későbbi perzsa hadjáratai során Alekszandrosz hideg racionalitással használt fel.
A kép, miközben látszólag egy tragikus rombolás emlékét őrzi, őrzi annak a történelmi pillanatnak a súlyát is, amikor egy város bukása a világtörténelem új korszakát nyitotta meg. Théba tragédiája így vált a makedón uralkodó könyörtelen hatalomgyakorlásának szimbólumává - és az örök kérdésévé: vajon a dicsőség mindig a pusztuláson keresztül vezet-e?
36. Alekszandrosz Gordionban
- 50 x 50 cm
- Olaj-arany-vászon
- 2025, Sitges/Barcelona
- Az alkotás a "Nagy Sándor 'Imperator Ultimus' - a mítoszok és a valóság nyomában" ciklus része
- MEGVÁSÁROLHATÓ
A kis méretű festmény a ciklus egyik legerőteljesebb, legdramatikusabb darabja, amelyben a mítosz és történelem találkozása geológiai erőként robban fel a vászon felületén.
A kompozíciót a képmező középen lefelé haladó éles, kék és fekete sáv uralja: az ég és a föld kettényílik, hogy feltárja az isteni ítéletet.
Ez a hasadék nem más, mint a gordiuszi csomó vizuális metaforája – a kibogozhatatlan tekervény, amelyet Alekszandrosz szellemi ereje és stratégiai leleménye bontott meg, de nem a monda szerinti kardcsapással, hanem az isteni titkok megértésével.
A bal oldali okker, barnás tónusokban aranyló, sziklaszerű struktúra a phrügiai múltat idézi: a parasztból királlyá választott Gordiasz, vagyis az isteni jóslat beteljesülése a papok döntése által. Az arany itt a kiválasztottság, a szent ígéret jele, amelyen maga Szabaziosz, azaz a phrügiai Zeusz ragyog át. A jobboldalt felvillanó tűzvörös, lángoló földdarab Alekszandrosz energiáját, a jövő hódításainak hevét jelzi: innen indul el ugyanis a birodalom, amely egyetlen ember akaratából Ázsia fölé borul.
A mű egyszerre hordozza a földi és a kozmikus térben zajló dráma jegyeit. A színek és textúrák összecsapása villámokkal szabdalt égboltot idéz: nem véletlen, hogy a legenda szerint Zeusz mennydörgéssel és villámlással erősítette meg elégedettségét a csomó megfejtése után.
Az isteni akarat és az emberi tetterő itt válik eggyé: Náray Tamás ecsete nyomán az az idő jelenik meg, amikor a sors fonalai egyetlen ember kezében futnak össze. A vörös és arany kontrasztja a leendő hódítás ígéretét hordozza, míg a fehéres szürkeség az időtlen prófécia színtere. A néző szeme előtt tárul fel az a mitikus pillanat, amikor egy emberből uralkodó lett – és amely a világ sorsát örökre megváltoztatta.
Az „Alekszandrosz Gordionban” nem egyszerű történelmi illusztráció, hanem egy archetipikus látomás: a lehetetlen legyőzésének allegóriája.
37. A tengerek ura
- 80 x 80 cm
- Olaj-arany-vászon
- 2025, Sitges/Barcelona
- Az alkotás a "Nagy Sándor 'Imperator Ultimus' - a mítoszok és a valóság nyomában" ciklus része
- MEGVÁSÁROLHATÓ
A vászon egy mitikus univerzum kapuját tárja fel: aranyló égi csóvaként zuhan alá a fény a víz végtelen mélységébe. Az isteni akarat átalakítja a halandó világ történelmét. Az áramló aranyfolyam egyszerre idézi a szent beavatkozást és a győzelem pátoszát.
A látványt a kékek megannyi árnyalatának szimfóniája uralja – a tenger mélyének sötét, baljós tónusától a hullámok áttetsző türkizéig. A kékségbe ékelődő arany foszlányok – mint a szigetet körülölelő, bevehetetlen falak – egyszerre jelentik Türosz városát és a természet titánerejét. A víz és az arany között feszülő határvonal maga a töltés, amelyet a makedón sereg emelt: egy emberi akarattal kifeszített átjáró a mítosz és valóság között.
A felső, aranyba oldódó sáv az égi dimenziókat idézi, ahonnan Poszeidón – a tengerek ura – egyetlen mozdulattal emeli meg a töltésutat, hogy a szárazföldek urát, Nagy Sándort segítse. A hullámok fodrai mintha maguk is a makedón sereget hordoznák vállukon, a kékség mélyéből áttörve a legendák birodalmába.
Ez az alkotás egy történelmi momentum apropóján a természet és az ember szövetségének ikonikus pillanatát is megjeleníti. Azt az időpillanatot, amikor a világhódító megérti, hogy birodalma csak az istenek jóváhagyásával teljesedhet ki.
A kompozíció a mítosz és a történelem határán örök tengeri látomásként lebeg a szemünk előtt.
38. A korona
- 80 x 80 cm
- Olaj-arany-vászon
- 2025, Sitges/Barcelona
- Az alkotás a "Nagy Sándor 'Imperator Ultimus' - a mítoszok és a valóság nyomában" ciklus része
- ELKELT
Az alkotás egy uralkodói attribútum, a korona képén keresztül válik egy korszak allegóriájává. A hatalom és dicsőség aranyba fojtott, mégis pusztulásra ítélt folyamata jelenik meg a képmezőn.
A kép felületét uraló, káprázatosan ragyogó arany textúra első pillantásra a hódítások fényét idézi – azt a koronát, mely vasakarattal uralma alá hajtotta a világot. Ám közelebbről vizsgálva a repedezett, morzsolódó felület már a hanyatlás előhírnöke: a dicsőség, amelyet az idő és az emberi szenvedés lassan felőröl.
A kompozíció tetején sötét, szilánkos formák tornyosulnak, mint megfeketedett hegycsúcsok vagy kiégett tornyok, melyek között vörös zuhatagok ereszkednek alá. Ezek a vörös vonások – markáns és megalkuvást nem ismerő gesztusok – a hódítás árát idézik: emberi sorsokat, amelyek minden diadal mögött ott lüktetnek. A mélykék égbolt és a fekete hegyvonulat drámai kontrasztja felerősíti a kép súlyát, mintha maga az ég is tanúja lenne a korona bukásának.
Náray Tamás különleges technikával megfestett festményén mesteri ecsetkezelést és kifinomult festőkés használatot figyelhetünk meg: éles, lecsorduló kontúrok erodálják a nemes felületeket.
A mű a hatalom múlandóságának rögzítése mellett egy időtlen igazságot is közöl: fenn csak az marad, ami nem mások szenvedéséből fakad. Az „A korona” egyszerre történelmi emlékmű és morális figyelmeztetés – egy aranyba zárt mementó, amely a szemlélőt is önvizsgálatra készteti.
39. Bevonulás Héliopoliszba
- 100 x 100 cm
- Olaj-arany-vászon
- 2025, Sitges/Barcelona
- Az alkotás a "Nagy Sándor 'Imperator Ultimus' - a mítoszok és a valóság nyomában" ciklus része
- ELKELT
A vászon aranyló opálba oltott ragyogása az egyiptomi napfényt kelti életre – azt a vakító, mindent átitató ragyogást, amely Héliopolisz szent városát az idők kezdete óta a Napisten, Ré otthonaként mutatta.
A festmény fraktúrája a homokkőbe, a leomolhatatlan templomfalakba és az égbe törő obeliszkekbe ivódott tanúságtételt idézi meg: a történelem azon dicső rétegeit, amelyekre most Alekszandrosz alakja rávetül.
A bal oldali fekete-fehér sáv egy archaikus pecsét faragott reliefként a perzsa uralom árnyát jelzi: a múltat, amely most háttérbe szorul, s amelynek repedező lenyomata ellenpontozza a kép aranyló monumentalitását. Innen lép át a tekintet a központi, színes jelek felé – szimbolikus koronázási rítusok, melyek a festő ecsetje alatt szinte emblémákká nemesülnek.
A vérvörösen lüktető ecsetvonások az aranymezőben Alekszandrosz fáraóvá kiáltásának ünnepi pillanatát idézik: a harc nélküli hódítás paradoxonát, ahol a kardot a szertartás váltja fel.
A smaragdzöld gesztus, amely a vászon arany terében felragyog, Ámon-Ré fiává emelésének örök jele – az isteni beavatás szimbóluma, amely a fáraók sorába illesztette a makedón hódítót.
A jobb oldal felé kibomló sárga, aranyló sáv a nap sugarait ábrázolja, s mint maga a Napisten pecsételi meg Alekszandrosz sorsát.
A színek és textúrák közötti feszültség – az eleven vörös, a drágakő zöldje és a ragyogó arany dialógusa – a történelmi aktus drámáját és ünnepélyességét hordozza.
A festmény egyben a bevonulás krónikája és a vizuális hieroglifája annak a pillanatnak, amikor Alekszandrosz – a hódító, a hadvezér – átlépett a mítosz birodalmába, s többé már nem csak uralkodó, hanem a Napisten fiaként beavatott és felszentelt fáraó lett.
40. Perzsia
- 100 x 100 cm
- Olaj-arany-vászon
- 2025, Sitges/Barcelona
- Az alkotás a "Nagy Sándor 'Imperator Ultimus' - a mítoszok és a valóság nyomában" ciklus része
- MEGVÁSÁROLHATÓ
A vászon első pillantásra magával ragadja a nézőt: az arany vakító ragyogása uralja a teret: a birodalom mítosza emelkedik elénk. Ez a mindent betöltő, időtlen fény a Perzsa Birodalom gazdagságát és hatalmát idézi meg, amely egykor a világ legnagyobb területű uralma volt. Egyiptom, Szíria, Kis-Ázsia, Mezopotámia és a mai Irán végtelensége mind ebben az aranyló ragyogásban olvad össze, valóban az örökkévalóság textúráját látjuk.
A mélyen futó vörös sáv a vér árát jelképezi, amelyet ez a hatalom újra és újra megfizetett. Ez a pászma nem csupán a háborúk és csaták emlékét hordozza, hanem az áldozatét is, amely minden nagy birodalom sorsába beleíródik. Mellette a türkiz felvillanása Egyiptomot és a Nílust idézi, azt az éltető erejű folyót, amely egyszerre volt út, határ és isteni szimbólum.
Náray Tamás kivételes aranyozási technikáinak esszenciáját adja az alkotás. Az aranyozott felületeken végrehajtott törések, úgynevezett “öregítések” és a ragyogás pigmentekkel történő opálosítása mind-mind felkészült, mesteri tudásról árulkodnak.
A festmény Dareiosz korába vezet vissza: a birodalom fénykorába, amikor vízvezetékek, templomok és írásrendszerek születtek, amikor a katonák hajóhidakon keltek át, hogy új földrészeket hódítsanak. Ugyanakkor az arany felülete itt-ott már megrepedezik, megkopik, a mulandóság finom árnyai hatolnak be a mindent elborító pompába.
És ekkor lép színre Alekszandrosz, aki átkel a Hellészpontoszon, hogy szembeszálljon ezzel a fényben fürdő világgal. A zsákmány, a kincsek, Dareiosz családjának elfogása mind a hatalom átadását jelképezik. De Náray Tamás vászna nem pusztán történelmet idéz: az arany örökkévalósága a Perzsa Birodalom halhatatlanságát hirdeti, amely bár elbukott, mégis örökké megmarad az emberiség kollektív emlékezetében.
Ez a kép a hódítások mellett megmutatja, hogy a birodalmak nem csak politikai entitások, hanem a kultúra, a tudás, az isteni erő és a halhatatlanság szövetei, amelyek arany fényként ragyognak át minden időn.
41. Dareiosz legendája
- 90 x 60 cm
- Olaj-arany-vászon
- 2025, Sitges/Barcelona
- Az alkotás a "Nagy Sándor 'Imperator Ultimus' - a mítoszok és a valóság nyomában" ciklus része
- ELKELT
A vászon tiszta, aranyló ragyogása első pillantásra elvakítja a nézőt - a perzsa birodalom fényűzése és gazdagsága jelenik meg előttünk.
Ez a mindent betöltő fény azonban nem homogén: felülete repedezett, fodrozódó, nyugtalan, a dicsőség mögött ott lüktet a bukás előérzete. Az arany e kettőssége jelzi Dareiosz helyzetét: hatalma látszólag megingathatatlan, mégis alávetett: Alekszandrosz csapatai előre törnek.
Az alsó képmező három fekete sávja, mintegy stációkként, a történet szakaszait idézi. Az első a vagyon: a tízezer talentum arany ígérete, amely Dareiosz tárgyalási szándékát testesítette meg. A második a birodalom: az Eufrátesztől nyugatra eső területek átengedése, amellyel a perzsa király fel akarta menteni magát a további harc terhe alól. A harmadik a lánya keze: a dinasztikus szövetség ígérete, mely a megalázkodás legintimebb gesztusává vált.
E három sáv azonban nem békét, hanem inkább a makedón hódító győzelmi útját szimbolizálja. Alekszandrosz szavai - „Ha Parmenión volnék, én is elfogadnám a pénzt!” - egyértelműen kirajzolódnak a kompozíció szigorú, egymásra épülő fekete motívumaiban: a béke helyett a teljes uralom, a kompromisszum helyett az isteni elrendelés választása.
A felső, aranyló mezőben finoman áttetsző mályvás árnyalatok idézik meg a lét nagyszerűségét a birodalomban, amelyek Dareiosz ajánlata mögött húzódtak meg. A bíbor és arany közti vibrálás az isteni és az emberi határmezsgyéjén tartja a nézőt: vajon az ajánlat békét ígért, vagy csak újabb háborúhoz vezetett volna?
A mű egyszerre mesél legendáról és valóságról: Dareiosz nagylelkű ajánlatáról, Alekszandrosz hajthatatlan válaszáról, s arról a történelmi pillanatról, amikor két világ határán eldőlt, hogy az isteni akarat a makedón király kezét vezeti.
42. Az ébredés
- 100 x 120 cm
- Olaj-arany-vászon
- 2025, Sitges/Barcelona
- Az alkotás a "Nagy Sándor 'Imperator Ultimus' - a mítoszok és a valóság nyomában" ciklus része
- ELKELT
Az alkotás első pillantásra békét sugall: puha, opálos égbolt, a horizonton hegyek ezüstös csendje. De ez a nyugalom csalóka. A kép aranyba öltözött középső sávja, mely úgy terül szét, mint egy isteni fényár, nem a puszta szépséget hordozza – hanem egy történet hajnali pillanatát. Ez az a pillanat, amikor Alekszandrosz halálos sebesülésből éledve, egy hét teljes tudatvesztés után lassan visszanyeri lélegzetét. A túlvilág suttogása kíséri vissza a létbe: az istenek parancsa, hogy hajtsa iga alá Konstantinápolyt, még mielőtt újra lehunyná a szemét.
A kép jobb oldalán a fekete és vörös árnyalatokból felépülő város-sziluett már maga Konstantinápoly, egy árnyékba vont, mégis tündöklő erődítmény, amely egyszerre ígéret és fenyegetés. A vörös foltok, mint vérrel átitatott pecsétek, a küldetés árát jelzik – a hódítás soha nem tiszta. A hegyek mögül derengő hideg kék és szürke tónusok a hős múltjának dermedt csendjét hordozzák, míg az arany mező az újjászületés extatikus, de múlékony fényét jeleníti meg.
Ez a festmény egyszerre állít emléket az emberi akarat erejének és figyelmeztet a küldetések súlyára: a felemelkedés sosem mentes a veszteségtől, az isteni szózat pedig nem a béke, hanem a próbatétel hírnöke.
„Az ébredés” így nemcsak történelmi jelenet, hanem a hatalom és halandóság örök kettősségének vizuális himnusza.
43. Az Idő hangja
- 92 cm
- Olaj-arany-vászon
- 2025, Sitges/Barcelona
- Az alkotás a "Nagy Sándor 'Imperator Ultimus' - a mítoszok és a valóság nyomában" ciklus része
- MEGVÁSÁROLHATÓ
A mű első pillantásra a napkorong szikrázó fényét ábrázolja, amelyből egy aranyló oszlop emelkedik ki, mint isteni kinyilatkoztatás a harcok perzselő mezején. Azonban ennél jóval több jelenik meg a vásznon.
A körforma az örökkévalóságot testesíti meg, a felső síkot ékalakzatban átmetsző egyenesek az idő végtelen körforgására emlékeztetnek, amelyben a pillanat döntése sorsokat pecsétel meg.
A kompozícióban a sárga ragyogás a perzselő forróság illúzióját keltve mindent elborít, míg a középen álló oszlop – mint aranyba vont tengely – a transzcendens jeleként emelkedik fel, elvakítva az ellenfelet, de irányt mutatva annak, aki hallani meri az Idő hangját.
Az alsó régiót uraló vörösek és feketék a csaták embert próbáló keménységét és kegyetlenségét hordozzák, a geometrikus térelemek és a szögletes formák Dareiosz birodalmának rideg, kiszámított létezésére utalnak. A kék, határozott élű elemek viszont szabad tágasságot nyitnak: az ég ígéretét, a diadal örökkévalóságát hozzák a kompozícióba, mintha maga az isteni gondviselés teremtett volna teret Alekszandrosz győzelmének.
A festmény nem a küzdelem látványát ábrázolja, hanem azt a titokzatos jelenést, amikor a történelem sodrásában megszólal az Idő: vakítóan, könyörtelenül és megtéveszthetetlenül.
Ez a kör alakú vászon az idő ikonja is egyben: örök emlékeztető arra, hogy a győzelem pillanatát nem az ember, hanem az Idő hangja pecsételi meg.
44. A zarándoklat
- 100 x 81 cm
- Olaj-arany-vászon
- 2025, Sitges/Barcelona
- Az alkotás a "Nagy Sándor 'Imperator Ultimus' - a mítoszok és a valóság nyomában" ciklus része
- MEGVÁSÁROLHATÓ
Az „A zarándoklat” című festményben a vászon maga válik színpaddá, ahol a mítosz és a történelem összeérnek.
Alekszandrosz útja a Szíva-oázisba nem egyszerűen földrajzi mozgás, hanem szakrális átkelés, egy emberi sors átlépése az isteni rend felé. A festmény első pillantásra széttöredezett, nyugtalan felületei erről az átmenetről mesélnek: a vörös a küzdelmek hevét és a test gyötrelmét, a sárga az isteni fény ígéretét, míg a fehéres, kőzetre emlékeztető alap az örök, szilárd sivatag időtlen arcát idézi.
A fekete, lefelé csorgó vonalak a halál közelségének élményét, a test kimerültségét, a lét bizonytalanságát hozzák közel a nézőhöz. Mintha a vászon maga is kiszáradna, porladna, mint a vándor ajka a forró homokban. És mégis: a sötét nem elnyel, hanem átvezet - kapuként szolgál, amely mögött ott ragyog a Napisten arany fénye, a cél, a beavatás ígérete.
A zarándoklatban a valóság és a látomás, az emberi gyengeség és az isteni támogatás összefonódik. A festményben sincsenek éles határok: a színek egymásba mosódnak, elfolynak, elkenődnek. Ez az oldódás maga a szakrális élmény, ahol az ember elveszíti a földi koordinátáit, hogy megtalálja a helyét az istenek rendjében.
Az „A zarándoklat” így válik a kitartás és a belső erő allegóriájává: Alekszandrosz - és minden néző - számára az út üzenete az, hogy a legnagyobb győzelem nem a világ meghódítása, hanem önmagunk és a végzet közötti harmónia megtalálása.
45. Út Ámonhoz
- 50 x 50 cm
- Olaj-arany-vászon
- 2025, Sitges/Barcelona
- Az alkotás a "Nagy Sándor 'Imperator Ultimus' - a mítoszok és a valóság nyomában" ciklus része
- MEGVÁSÁROLHATÓ
A néző a sivatag vakító fényében áll: a perzselő arany és az izzó sárga rétegek feszítik szét a kép terét: a Szíva-oázis felé vezető végtelen út forrósága átsugárzik rajta. Az arany felület isteni auraként öleli körbe a középpontban kibomló formákat.
A kompozíció szívében fekete, függőleges alakzat tör elő, félelmetes templomkapuként magasodik a ragyogásba. A szentélyoszlopok sötét tömbjei Alekszandrosz útjának kínzó nehézségeit idézik: a test megpróbáltatásai mellett, a belső bizonytalanság árnyékát, a gyötrő kétség hálóját, amelyen át kellett hatolnia, hogy eljusson Ámon isten jóshelyére.
Ezt a sötétlő árnyékot metszi át egy vörös és egy kobaldkék, erőteljes festői gesztus. A vérszín a karmazsin oltár jelképe, a hatalom és áldozat színe, amelyet a főpapság adott a hódítónak. A kék már-már fémes, földöntúli ragyogása: a mennyei legitimitás, a szakrális uralom pecsétje.
E két szín együttesen a rituálé misztériumát testesíti meg – a földi és az isteni hatalom találkozását.
A fehér sáv, amely a kompozíció tetejét bevilágítja, magát a fényesőt jeleníti meg, amelyről az ókori források mesélnek: az isteni jelenlét megkérdőjelezhetetlen bizonyítékát. Az arany, a vörös, a kék és a fekete színek egybeolvadása nem más, mint egy új identitás születésének, az emberből istenfiúvá válás folyamatának lenyomata.
Ez a festmény nem egyszerűen egy történelmi zarándoklatot ábrázol, hanem a legmélyebb beavatás történetét: a pillanatot, amikor a makedón király szembenéz saját eredetének misztériumával, és amikor a sivatag perzselő aranyában új testben megszületik „Zeusz fia”, azaz Egyiptomban „Ámon-Ré fia”.
46. Ámon-Ré szentélye
- 50 x 50 cm
- Olaj-arany-vászon
- 2025, Sitges/Barcelona
- Az alkotás a "Nagy Sándor 'Imperator Ultimus' - a mítoszok és a valóság nyomában" ciklus része
- ELKELT
Az „Ámon-Ré szentélye” című festmény a beavatás misztériumának látomásoktól vezérelt lenyomata. Nem csupán történeti utalás Alekszandrosz útjára a Szíva-oázisba, hanem a transzcendens találkozás színpadi megidézése is: a pillanat, amikor a halandó a Napisten fiává válik.
A kép aranyból szőtt felületei az isteni jelenlét vibráló energiáit idézik, melyek körbeölelik a hódítót, mint láthatatlan, áthatolhatatlan mezők. A festmény bal alsó részén feltűnő sugárzó félkör egy napkorong, melyből arany sugarak – mint lézernyalábok – törnek elő, átjárva és szétszabdalva a kompozíciót. E vonalak egyszerre idézik a szent fény ragyogását és a beavatás extatikus erőterét.
A krétaszínű és lágy, akvazöld sávok jelképek: a mészkőszerű fehérség a szentély márványlapját idézi, ahol a hódító a beavatása után eszmélni kezd, míg a lagúnazöld árnyalat az élet vizét, az újjászületést hozza el. A fekete és arany repedések a beavatás próbáit szimbolizálják: az emberi test és lélek feszültségeit, melyek nélkül az isteni kapcsolat nem jöhetne létre.
A vászon egészén jelen lévő feszültség - a széttöredezett struktúrák, a sugarak erőszakos áttörése - mégis harmóniába simul az aranyló szárnymotívumok mindent átfogó ragyogásában. Így válik a festmény a szakrális átváltozás allegóriájává: Alekszandrosz itt nem csupán hódító, hanem isteni fiúságát elfogadó lény, aki egy magasabb rend igazságába emelkedik.
A „szentély” elnevezés nem csak egy teret jelöl, hanem egy belső állapotot is: a találkozást az örökkévaló Istennel, amelyben a királyból szakrális uralkodó, a halandóból az isteni akarat hordozója lesz.
47. Érzelmek béklyójában
- 100 x 140 cm
- Olaj-arany-vászon
- 2025, Sitges/Barcelona
- Az alkotás a "Nagy Sándor 'Imperator Ultimus' - a mítoszok és a valóság nyomában" ciklus része
- MEGVÁSÁROLHATÓ
Az "Érzelmek béklyójában” című festményben Náray Tamás a hódító emberi arcát tárja elénk, a felemésztő tűzzel uralkodó zsarnokét, aki egyben sebezhető, vágyaktól űzött, és egyben a saját szenvedélyeinek rabja is. A vászonról nem a győztes, diadalmas hadvezér tekint vissza ránk, hanem az a férfi, akit belső ellentmondások tépáznak, és aki a világ meghódításával önmagát próbálja legyőzni.
A képmező lángoló vöröse a lélek állandó, kiolthatatlan tüzét szimbolizálja: egy emésztő lángtenger, amelyben egyszerre van jelen a dicsőség mámorító hevülete és a pusztító kétségek gyötrelme. A képmező alsó régiójában megjelenő kobaldkék-mocsárzöld-kéregbarna struktúra a földi létezés különböző állomásait idézi: tengerek, csaták, szerelmek, menekülések, mindaz, ami a test és a történelem világához kötötte a makedón uralkodót.
A vörös négyzet, az oltár motívuma, szinte elsüllyed a vibráló, fukszia árnyalatú planéta mellett - az érzelmek planétája ez, amely a szív zaklatottságát, a vágyak és kötődések megállíthatatlan és uralhatatlan hullámzását jelképezi. A festmény így nemcsak a hódító külső világáról, hanem a belső univerzumáról is mesél: arról az emberről, aki anyjához fűződő ambivalens kapcsolatától kezdve szerelmei és baráti kötődései terhéig egész életében megbéklyózva érezte magát.
A vibráló színekben és erőteljes gesztusokban benne rejlik az a kettősség, amely Nagy Sándort is meghatározta: a kegyetlen mészáros és a kegyelmet osztó ember, a zsarnok és az odaadó szerető, a földi hadvezér és az isteni fiú. A vászon felfakadó energiái egy véget érni nem tudó belső vívódásról szólnak, arról a tűzről, amely minden nap emésztette, azonban mégis erőssé és emlékezetessé tette őt.
Plutarkhosz szavait idézi a festmény minden rezdülése: „Alekszandrosz úgy szeretett a földön, ahogy az Isten szeret az égben.” Egy hódító, aki valójában a saját szívének rabja maradt. Egy őrült álmodozó, Zeusz fia, aki egyszerre menekült előle, és vonzódott ahhoz a lánghoz, amely végül felemésztette.
48. Az örökség
- 100 x 120 cm
- Olaj-arany-vászon
- 2025, Sitges/Barcelona
- Az alkotás a "Nagy Sándor 'Imperator Ultimus' - a mítoszok és a valóság nyomában" ciklus része
- MEGVÁSÁROLHATÓ
Az „Az örökség” című festmény már a lezárás egyik képe: egy életmű és egy korszak végső, szimbolikus összegzése. Az alkotás itt nem a hódítás hevét, nem a győzelmek mámorát mutatja, hanem a maradandóság és az elmúlás kettősségét.
A kompozíció középpontjában megjelenő sötét tömb voltaképpen egy hajótest sziluettjét ábrázolja, mely egyszerre utal a földi létezés küzdelmes útjára és arra az örök útra, amelyen minden ember - még egy isteni származásúnak tartott uralkodó is - végighalad.
A párából felsejlő hajó, amely mintha különféle épületekből magasodna fel: a lélek nem evilági hordozója. Egy olyan erős hajó, amellyel bár a történelem viharai kíméletlenül bántak, még mindig egyenes és büszke árbócokkal halad a végtelen kékség horizontján. Az árbócok keresztrúdjain a megtépázott vitorlák helyén a karmazsin-vörös oltár mutatja az isteni elrendelést amelyen végül a hajó végighalad.
A képmező aranyló ködfátyla Zeusz fiának isteni eredetére emlékeztet - a Napisten sugarai világítják be a teremtés terét. Az arany egyszerre idézi a dicsőséget és a mulandóság illúzióját: ami kézzel fogható, elmállik, de a szellemi fény örökké világít.
A kék tenger mélye az emberi lét végtelenjét szimbolizálja, azt a mindent elnyelő, időtlen közeget, amelyben egyedül az örökség nyomai maradhatnak fenn.
A hajótest sötét struktúráiból kiemelkedő vörös négyzet az oltári szentség, a végső mérce: az egyetlen pont, amely jogot formál arra, hogy ítéletet mondjon egy ember - egy hódító, egy istenfiú - földi tettei fölött.
A vászon különös feszültsége mégis békébe oldódik: az arany és kék, a múlandó és az örök, a földi és az isteni találkozik benne. „Az örökség” így nem csupán Nagy Sándor történetének epilógusa, hanem minden ember örök kérdésének allegóriája: mit hagyunk hátra, ha a test elporlad, de a szellem tovább él?
49. Az utolsó napon
- 120 x 100 cm
- Olaj-arany-vászon
- 2025, Sitges/Barcelona
- Az alkotás a "Nagy Sándor 'Imperator Ultimus' - a mítoszok és a valóság nyomában" ciklus része
- MEGVÁSÁROLHATÓ
A kép két, egymásnak feszülő világ tengelyén áll: a bal oldali aranyba és fénybe oldódó építészeti fragmentumok a földi civilizáció rendjét, a már meghódított birodalmak dicsőségét idézik, míg a jobb oldali mélyvörös és kobaltkék sávok az ismeretlen, a még be nem járt idősíkok sötét óceánjait rejtik.
A kompozíció középpontjában, szinte rejtve, a fél-háttal álló alak feszültsége érződik. A vörös festéklavinából elővillanó körív - a Nap védelmező pajzsa, amely voltaképpen nem más, mint a végtelen, önmagába visszaforduló idő szimbóluma és energiamagja egyben - a jövő és múlt összesűrűsödött pillanata.
Nagy Sándor itt már nem a győztes hadvezér, hanem az utazó, aki tudja, hogy az időn átlépve minden csata, minden dicsőség a múlt homályába zuhan. Az arany bal oldal és a kék jobb oldal közti átmenet drámai, szinte végítéletszerű. Ez az a pillanat, amikor a történelem egyik legnagyobb alakja megérti: nincs több hódítás, csak az utolsó út – a teret diagonálisan átmetsző repedezett térvonalak mentén, mely egyszerre híd és tengely az idősíkok között - vissza oda, ahonnan elindult, a Teremtője, Istenei színe elé. A küldetése elvégeztetett.
Ez a festmény nem csupán „az utolsó nap” képi lejegyzése, hanem egy kozmikus záróakkord: az ember és az idő végtelenségének egyetlen feszült, súlyos csendbe dermedő pillanata.
50. A kapu
- 146 x 96 cm
- Olaj-arany-vászon
- 2025, Sitges/Barcelona
- Az alkotás a "Nagy Sándor 'Imperator Ultimus' - a mítoszok és a valóság nyomában" ciklus része
- MEGVÁSÁROLHATÓ
„A kapu” a N'agy Sándor - Imperator Ultimus' sorozat végpontja, avagy a történet betetőzése, ahol a hódítások, álmok és győzelmek elhalványulnak, s egyetlen kérdés marad: mi vár a túloldalon?
Náray Tamás monumentális festménye nem csupán Nagy Sándor utolsó pillanatáról szól, hanem arról az örök emberi tapasztalatról, amely minden halandót utolér.
A vászon függőleges tengelyében feltáruló fénykapu a transzcendens dimenzió szimbóluma. Az éteri ragyogás, az arany és a sárgák ezernyi árnyalatban gomolyogva magát az isteni erőt jelenítik meg: ez a dinamikus gesztus átjárja a tér minden rezdülését. A felső régió fémes palástja, amelyen néhol a karmazsin-vörös oltár színe átvérzik, baldachinként aláomolva érzékelteti a teremtő jelenlétét. A mélyzöld és a titokzatosan felnyíló kékes háttér mindezzel erőteljes kontrasztban a földi létezés terét idézi meg, amelyből a hős végül kilép.
A magányos alak - Nagy Sándor - a kozmikus fényárban apró sziluettként áll a teremtője elé. Mögötte a történelem kapui már bezárultak, s előtte most az örökkévalóság kapuja tárul fel. Karján még ott a pajzs, a védelem és a harc attribútuma - de most, a végső átkelés előtt, ez immár inkább teher, mint erő. A pajzs a hős elgyengülő karján arról árulkodik, hogy még a legnagyobb hódító is ember, az ő útja is véges, s mint minden emberfia, ő is fél az ismeretlentől.
A padlón tükröződő fények kettősséget sugallnak: egyszerre idézik a földi diadalok csillogását és a túlvilági fények ígéretét. A tér mérhetetlen monumentalitása, az alak törékenysége és a színek drámai összhangja mind azt hangsúlyozza: a nagyság végül magányba fordul: a Kapun mindenkinek egyedül kell átlépnie.
Náray Tamás sorozatának befejező alkotása nem pusztán a sorozat lezárása, hanem egyetemes allegória is. A kapu - a lét és a halál, a földi és az isteni közötti határ - minden ember sorsa. Náray műve így Nagy Sándor történetén keresztül az emberiség legősibb kérdését idézi meg: mi vár ránk a túloldalon, amikor a zsilip mögöttünk végleg lezárul?
Kosár
A kosár üres.